Valamennyi - az MH Tartományi Újjáépítési Csoport református tábori lelkésze és a CIMIC (civil-katonai együttműködés) által, még a felkészítés ideje alatt összegyűjtött - civil és egyházi felajánlásokból származó humanitárius segélycsomagot kiosztották a katonák Afganisztánban.
Oklevelet kapott a szolnoki béketámogató képzési központ augusztus 12-én.
A magyar Kormány nagyon fontosnak tartja, hogy megszólítsa a diaszpórában élő fiatalokat - fogalmazott Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a külhoni magyar fiatalok találkozójáról szóló sajtótájékoztatóján, kedden.
Magyarország teljesen elutasítja a cianidos aranykitermelést – így döntött a kormány a verespataki bányanyitással kapcsolatban. Dr. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár levélben hívta fel Borbély László román környezetvédelmi miniszter figyelmét arra, hogy hazánk számára elfogadhatatlan a cianidos technológia, a zagytározó potenciális veszélye és azok a modellek is, amelyekkel azt próbálták elemezni, milyen szennyezés érheti el Magyarországot.
“Élmény. Teljesítmény.” – szlogennel indult hétvégén a kerékpáros Határon Túra 2011 Erdélyből. Sokak számára hétfőn mutatkozott meg, hogy az élmény teljesítményt, kitartást is követel. A nyári kánikula a Szászrégenből Kolozsvárra vezető hullámvasútszerű út rengeteg erőt kivett a túra résztvevőiből.
Egyre többen választják szabadidős sporttevékenységként a természetjárást – hangzott el az 50. Országos Kéktúra sorozat záróünnepségén, amit a túra utolsó állomásán, Hollóházán tartották 2011. augusztus 13-án, szombaton. A rendezvényen beszédet mondott Dechert Áron, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság Szabadidő-, Diák és Fogyatékosok Sportja Osztályának vezetője.
A nemzeti erőforrás miniszter a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelet 5-10. §-aiban foglaltak alapján döntött a AJKP-ban résztvevő fenntartók támogatásáról. A támogatás a 2011/2012. tanévben időarányosan 4 hónapra, a 2011. szeptember 1 – 2011. december 31. közötti időszakra volt igényelhető.
Ma újabb, 8 órás közfoglalkoztatás keretében megvalósuló mintaprogramok indultak el a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Helyettes Államtitkárságának szervezésében.
A mai naptól lehet pályázatot benyújtani energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos épületek építésére az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által 1,6 milliárd forint keretösszegben kiírt, Mi otthonunk felújítási és új otthon építési Alprogram forrásait a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből biztosítják.
Szombaton kisebb, majd vasárnap már teljes létszámmal indult útjára az idei Határon Túra karavánja, amely vasárnap este több mint kétszáz kilométert megtéve pihent meg Szászrégenben. A kerékpáros csapat hétfőn délelőtt Kolozsvár felé vette az irányt.