Az idei 64 milliárd forinttal szemben jövőre mintegy 132 milliárd forintot különít el a költségvetés az országban legalább 200 ezer embernek munkát biztosító közfoglalkoztatási programokra - közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára szerdán, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.
„A tudomány művelése az egyén és a közösség, az ország szempontjából egyaránt fontos” – húzta alá Felkai László közigazgatási államtitkár, a Belügyi Tudományos Tanács (BTT) elnöke a BTT ünnepi ülésén.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megnyugtató megoldást javasolt a több éve anyagi nehézségekkel küzdő Rajkó Zenekar biztonságos működésére.
Ma Magyarországon minden HIV pozitív személy ingyenesen jut hozzá a megfelelő kezeléshez. Azonban a megelőzésre kell a legtöbb figyelmet fordítani, ezért indított az Egészségügyért Felelős Államtitkárság már eddig is számos prevenciós kampányt – fogalmazott Szócska Miklós szerdai sajtótájékoztatóján.
A fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 33/2011. (VIII. 31.) NGM rendelet, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) kormányrendelet alapján a Nemzeti Külgazdasági Hivatal kereskedelemfejlesztési pályázatot ír ki 2011. évi és 2012. első félévi, 2012. június 30. előtt megkezdett akciók megvalósítására.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2011. december 1.
Az észrevételeket fogadó e-mail cím: csaba.kontor@nefmi.gov.hu
Elismerésben részesültek az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj afganisztáni hadszíntéren – tűzharcban – kiemelkedő helytállást tanúsító katonái november 29-én, Szolnokon.
A KSH ma reggel közzétett adatai szerint kedvező képet mutatnak a nemzetgazdaság meghatározó ágának, a feldolgozóiparnak a beruházási statisztikái, ugyanis 2010 második negyedéve óta folyamatos bővülést tudott elérni az ágazat. 2011 harmadik negyedévében a feldolgozóipari beruházások volumene jelentős mértékben, 27,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, amely meghaladja a második negyedévben mért 21,6 százalékos éves alapú növekedési ütemet.
Martonyi János 2011. november 25-én megbeszélést folytatott Lamberto Dinivel, az olasz szenátus külügyi bizottságának elnökével, valamint a bizottsági delegáció más szenátor tagjaival.
Semjén Zsolt szerint Szlovákiának előbb vagy utóbb vissza kell vonnia a magyar állampolgársági törvény kapcsán hozott ellentörvényét. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese erről az m1 Ma reggel című műsorában beszélt szerdán.