Indiában tárgyalt Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára által vezetett minisztériumi delegáció 2011. november 2-4. között. A látogatás fő célja a soron következő Magyar-indiai Katonai Vegyesbizottság ülésének megtartása volt Shekhar Agarwal társelnökkel, az indiai védelmi minisztérium védelmi termelésért felelős államtitkárával.
A KSH legfrissebb gyorsjelentésének adatai szerint szeptemberben az export volumene jelentősen növekedett, míg az import is emelkedett az előző év azonos időszakához képest: a kivitel 9%-kal, a behozatal 2%-kal bővült. Az export növekedése főként a járműgyártáshoz kapcsolható, a behozatal bővülésének lassulása pedig az energiahordozók importjának csökkenésével magyarázható. A külkereskedelmi többlet tovább gyarapodott, az EU országai felé az aktívum növekedett, az ázsiai országok irányában a passzívum mérséklődött. A külkereskedelmi 1 éves gördülő egyenleg tovább javult, 2011 szeptemberében már 7031 millió eurót tett ki.
Magyarország nem lát okot arra, hogy az észak-koszovói helyzet miatt ellenezze Szerbia európai uniós tagjelöltségét, támogatását a szerb rehabilitációs törvény elfogadásától teszi függővé – közölte Martonyi János külügyminiszter a Külügyek Tanácsának ülését követően 2011. december 1-jén.
Az Európai Tanács közelgő ülésén szereplő kérdéseket, valamint más aktuális európai ügyeket tekintett át osztrák tárgyalópartnereivel Ódor Bálint európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár bécsi látogatása során 2011. november 30-án.
500 millió forint pluszforrással támogatja 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a fogyatékossággal élők üdültetését - jelentette be az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) ülésén a minisztérium képviselője.
A Nemzeti Táncszínház tízéves fennállásának alkalmából 2011. december 1-jén Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár átadta Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az intézményt elismerő oklevelét, amelyet Török Jolán ügyvezető igazgató vett át.
Biztos vagyok abban, hogy fenntartható és finanszírozható lesz a haderő, és olyan közmegbecsülést vívunk ki, amelynek következtében a honvédség újra a régi fényében ragyoghat- fogalmazott Hende Csaba Székesfehérváron december 1-jén. A honvédelmi miniszter azon az ünnepségen mondta ezt, amelyen Domján László vezérőrnagy átvette Kovács József altábornagytól a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki beosztását.
Az Akadémia megalakulása a kulturális politika meghatározó pillanata - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendezvényén az Iparművészeti Múzeumban, ahol kiállítással ünneplik a szervezet köztestületi rangra emelését.
A Honvéd Hagyományőrző Egyesület a hagyományőrzés újraélesztésének élharcosa volt a rendszerváltás időszakában, s a szervezet azóta is a nagy elődök nyomán haladva tartja a zászlót- hangsúlyozta dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke az egyesület rendkívüli közgyűlésén december 1-jén. Dr. Szakály Sándor történészt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnökévé választották.
Az Európa 2020 Stratégia végrehajtása, a foglalkoztatási, munkaügyi, szociálpolitikai kérdések, valamint az Európai Bizottság éves növekedési jelentésének megvitatása szerepelt a középpontban a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO) ülésének első napján, Brüsszelben.