Gépjármű-vezetési gyakorlaton vett részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének kijelölt állománya, amelynek célja: felkészíteni és kiképezni a katonákat a beosztásukhoz rendszeresített haditechnikai eszközök hatékony kezelésére.
Közös agrárszakember-képzésről és kutatási együttműködési lehetőségekről egyeztetett Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Tokli K. Thomaj albán mezőgazdasági miniszter helyettes a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
Missziós területen a katonák olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyeket azután az országvédelem, a haza fegyveres védelme érdekében is jól lehet kamatoztatni – hangsúlyozta Hende Csaba március 20-án, kedden. A honvédelmi miniszter az Afganisztánból hazatért MH Tartományi Újjáépítési Csoport 11. váltásának visszafogadó ünnepségén, valamint az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójába induló katonák búcsúztatóján vett részt Szolnokon.
Idén a március 15-iki nemzeti ünnep alkalmából Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 17 kategóriában 105 művész – színészek, zeneművészek, képzőművészek, kritikusok, stb. – kiemelkedő teljesítményét ismerte el.
Kemény munka és ünneplés jellemezte március 15-ét az MH KFOR kontingens 6. váltásánál. A kiképzés részeként a közös portugál-magyar zászlóalj KFOR-szintű gyakorlaton bizonyított a Vrelo táborban.
Az élelmiszer-jelölés kötelező szabályainak megsértése miatt a „Nagyi tésztája 4 tojásos száraztészta” termékek forgalmazását megtiltotta a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága.
Az 1991-ben kötött magyar-albán megállapodás alapján a két kormány képviseletében Myqerem Tafaj albán oktatási miniszter és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter ma aláírta a 2012-2014-es időszak oktatási munkatervét. Ennek új eleme az albanisztika szak beindítása az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. március 26.
Véleményezési cím: jogalkotas@nefmi.gov.hu
Az olasz államfő az Olasz Köztársasági Érdemrenddel tüntette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest.
2012. március 19-én, Vámbéry Ármin születésének 180. évfordulóján a magyar tudományos élet képviselői, Azerbajdzsán, Törökország és Üzbegisztán diplomáciai képviseleteinek vezetői, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Külügyminisztérium képviselői megkoszorúzták Vámbéry Ármin, nemzetközileg is elismert orientalista és kelet-kutató Budapest, Belgrád rakpart 24. szám alatt található emléktábláját. A tudós életútjának kiemelkedő eredményeit Hazai György turkológus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja méltatta.