Az Erzsébet-program második pályázata keretében gyermekek számára szerveznek nyaralást az Erzsébet Táborokba - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár Gál András Levente kormánybiztossal közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján.
A Nemzetgazdasági Minisztérium partnerként tekint a Népesedési Kerekasztalra. A fiatalok gyermekvállalásának ösztönzése, a fiatal párok körülményeinek javítása érdekében és a Népesedési Kerekasztallal történő partnerség ápolására jött létre a Családbarát Magyarországért munkacsoport a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül.
Március 28-án Csizmadia Norbert Tervezéskoordinációért felelős államtitkár vendégül látta a francia állami tervezési intézet képviselőit szakmai találkozó keretében, amelyen kijelölték a a további együttműködés kereteit.
Az Országgyűlés hétfőn, négypárti egyetértéssel – 304 igen, 5 LMP-s tartózkodó szavazat mellett, ellenszavazat nélkül – szavazta meg a hungarikumtörvényt. A jogszabály meghatározása szerint a hungarikum olyan kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye.
A KSH legfrissebb gyorstájékoztatója szerint 2012 januárjában a kivitel volumene 5,8, a behozatalé 2,9 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg a külkereskedelmi mérleg 129 milliárd forintos többletet mutatott az év első hónapjában.
Amikor a kormány a szellemi központ létrehozásáról döntött, akkor a magyar szellem előtt kívánt tisztelegni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a magyar szellemi teljesítményeket bemutató központ létrehozásakor. A kormany.hu videóösszeállítása.
Mozart Requiem műve is felcsendül a debreceni református nagytemplomban a nagypénteki istentiszteleten. Az este különlegessége, hogy közreműködik a Debreceni Helyőrségi Zenekar.
A születésnap mindenki számára különleges ünnep. Néha azonban a katonasorsnak köszönhetően ez a különleges ünnepi pillanat, több ezer kilométernyi távolságban találja a katonákat.
Ez a segítség a magyar kontingenstől létfontosságú volt számunkra, köszönet érte- hangsúlyozta Burka járás kormányzója akkor, amikor az MH Tartományi Újjáépítési Csoport adományt nyújtott át az ott élőknek.
A kormány és a szaktárca kiemelt feladatának tekinti, hogy a helyi gazdálkodókat helyben megtermelt termékek előállítására ösztönözze, és elhárítsa az ezt akadályozó, korábban meghozott rendeleti és jogszabályi korlátokat - mondta Fazekas Sándor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban a városi piac átadásán.