Nagyjából a piaci várakozásoknak megfelelő, 3 éves elővigyázatossági, körülbelül 15 milliárd euró összegű megállapodást kellene kötnie Magyarországnak a Nemzetközi Valutalappal (IMF) - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn.
Köszönöm, hogy velem jöttetek! Jövőre veletek ugyanitt! – búcsúzott Hende Csaba honvédelmi miniszter a Tekerj a sereggel elnevezésű kerékpáros túra résztvevőitől május hatodikán, Keszthelyen. A kétnapos eseményen - a különböző résztávokat teljesítő kerékpárosokat is figyelembe véve - összesen nyolcvanan vettek részt.
Hétfőn reggel nyolc órakor valamennyi helyszínen rendben megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. Magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1.208 helyszínen, emelt szinten 43 helyszínen valamint magyar mint idegen nyelvből középszinten 59 helyszínen zajlanak az írásbeli vizsgák.
Az Országgyűlés e heti háromnapos ülésén kezdi tárgyalni az új alaptörvény első módosítását, illetve a jegybanktörvény kapcsolódó módosítását. Emellett sürgős eljárásban kezdhetik tárgyalni a képviselők a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. közvetlen állami tulajdonba vételéről szóló javaslatot, amelyet már kedden elfogadhatnak.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a kormány egyházi ügyekért is felelős tagja és Latorcai János az Országgyűlés alelnöke Delhiben eszmecserét folytattak indiai vallási vezetőkkel a magyarországi buddhista, hindu, Krisna-tudatú, szikh, valamint iszlám közösségek tevékenységéről, a lelkiismereti és vallásszabadság kérdéseiről.
Az embereknek fokozottan szükségük van olyan értékekre, amelyek iránytűként szolgálhatnak számunkra és a következő generációk számára a felgyorsult, rohanó világban– hangoztatta dr. Simicskó István, május 5-én Kispesten. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Budapest-Kispesti Görögkatolikus Kápolnában beszélt a Máriapócs Nemzeti Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről szóló országgyűlési határozatról.
„Ha csak egy virág volna, én azt is megkeresném. Ha csak egy csillag gyúlna, fényét idevezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék a hangján. S ami csak szép és jó volna, édesanyámnak adnám.”
Minden vita ellenére a magyarok uniós hányadot meghaladó része támogatja az EU tagságunkat – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára szombaton, amikor megnyitotta az Európa-napot a Millenáris Parkban.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg az „Események-relikviák-reflexiók” címmel rendezett, a magyar sporttörténet nevezetes eseményeit és világhírű magyar sportolók relikviáit bemutató kortárs művészeti kiállítást Rómában. Közlemény.
A keleti nyitás újabb jelentős sikerének tekinti Orbán Viktor miniszterelnök az általa vezetett magyar kormányzati-üzleti delegáció pénteken zárult, kétnapos kazahsztáni látogatását.