A vidékfejlesztési támogatásokról tájékoztatta az Országgyűlés Európai ügyek bizottságát V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Az államtitkár jelezte: az uniós közös agrárpolitika 2013 utáni reformjának tervezete is meghatározó módon számol a vidékfejlesztéssel.
A tiszafüredi kistérségben mintegy 200 millió forint értékű műszaki fejlesztés kezdődött a közösségi közlekedés színvonalának emelésére. A projekt döntően európai uniós támogatással valósul meg, és keretében 10 településen 54 autóbuszmegálló, illetve 53 autóbuszöböl építésére, felújítására kerül sor.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint hinni kell abban, hogy az ember alapvetően jóra született, és még ha bűncselekményt követ is el, megvannak az eszközök arra, amelyekkel jobbá tehető.
A Magyar-Brazil Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság első ülése
2012. november 12-én Brazíliaváros adott otthont a Magyar-Brazil Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) első ülésének. A GVB magyar társelnöke, Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár vezette küldöttség a brazil Külügyminisztériumban tárgyalt a brazil kormányzat képviselőivel. A napirenden szereplő témák közül a kereskedelem-fejlesztés, a befektetés-ösztönzés, az oktatás, az innováció, illetve a mezőgazdaság területén folytatott együttműködés emelhető ki, mely témák növekvő fontosságát együttműködési megállapodások és szándéknyilatkozatok aláírása tette hangsúlyossá. A magyar küldöttség brazíliai látogatása üzleti és befektetési fórumokkal folytatódott Sao Paulóban és Rio de Janeiróban, majd a helyi magyarság Nova Friburgói képviselőivel való találkozóval zárult.
A kormány szerdán megtárgyalja az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatot, amely a földdel kapcsolatos alapvető jogokra kétharmados jogszabály megalkotását írja elő, így lesz sarkalatos a földtörvény és néhány más jogszabály is - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, a kormányszóvivői tájékoztatón a Parlamentben.
Az Új Széchenyi Tervből 2,4 milliárd forinttal segítette a kormány az állami gondoskodásban élő gyermekek jobb ellátását, társadalmi beilleszkedését. Közlemény.
Győri Enikő államtitkárnak és Bakos Piroskának ítélte oda első alkalommal az Erzsébet királyné ezüst emlékérmet, s a vele járó díszoklevelet a most először megrendezett Erzsébet-bál szervezőbizottsága és Gödöllő polgármestere. A díjazottak a gödöllői királyi kastélyban rendezett 2012. november 17-i bálon vehették át az elismerést.
Összesen 11 milliárd forintot kaphatnak az ifjú termelők, miután a Vidékfejlesztési Minisztérium 7 milliárd forinttal megemelte a fiatal gazda pályázat keretösszegét.
Közeledik az első világháború kitörésének századik évfordulója, ezért meg kell kezdeni az áldozatok sírjainak számbavételét, és az emlékezési helyeket ki kell jelölni - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Budapesten a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság országos konferenciáján.
A nemzet sokszínűségét leképező, egészséges nemzeti emlékezet fontosságáról, a Nemzeti Örökség Program újraindításáról és a szellemi kulturális örökségvédelem súlyának növeléséről is beszélt Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a 2012. november 16-án megrendezett, XI. Országos Kegyeleti Konferencián.