Egy közösség erejét nem csak a közös hit, akarat, cél, elszánás és cselekvés jelenti. A jó szóban és a követendő példában rejlő erő legalább ilyen fontos, mert általuk megsokszorozhatjuk teljesítményünket - mondta Áder János államfő pénteken a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor.

Az idei díjazottak ismerik a "mindennek javára lenni" Weöres Sándor-i parancsát, amelynek kiteljesítésében segítségükre lehetett a rákérdezés és rácsodálkozás képessége, a megértés kíváncsisága és az a kitartó konokság is, amellyel igazukhoz és céljaikhoz ragaszkodtak, ami minden teljesítmény igazi mozgatója - hangsúlyozta a köztársasági elnök a Parlamentben mondott beszédében.

Áder János hozzátette: mindez együtt tette lehetővé, hogy ki-ki a maga területén juthasson el abba a magasságba, amely a mai nap díjazottjait és kitüntetettjeit is méltóvá teszi a közösség elismerésére és megbecsülésére.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

"A mai napon, március 15. előestéjén ki kell mondanunk, hogy egy közösség erejét nemcsak a közös hit, a közös akarat, a közös cél, a közös elszánás és a közös cselekvés jelenti: a jó szóban és a követendő példában rejlő erő legalább ilyen fontos. Mert segítségükkel nem pusztán erőinket adjuk össze, hanem általuk megsokszorozhatjuk teljesítményünket" - fogalmazott.

Az államfő emlékeztetett: "a mai díjazottak és kitüntetettek életében is ott találjuk mindazokat, akiknek személyes példája fontos ösztönzést jelentett számukra. Akik lelkierőt és inspirációt nyújtottak mindahhoz, amit elértek, amit megvalósítottak, amiben sikeresek lettek".

Áder János rámutatott: a most kitüntetettek és díjazottak személyes teljesítményükkel gyarapították a nemzetet, így a ma átadott díjak és kitüntetések nem pusztán elismerései, sokkal inkább szerény viszonzásai mindannak, amit adtak a közösségnek.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Idén Jókai Anna író kapta a Kossuth Nagydíjat. Húsz művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, a Vujicsics Együttes tagjai pedig megosztva részesültek az elismerésben. Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki John Lukacs magyar származású történészt, 19-en pedig Széchenyi-díjat kaptak. A Magyar Érdemrendet 29-en vehettek át.

Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át.

(MTI)