Idén, a hagyományoktól némileg eltérően, kétnapos rendezvénnyel ünnepeljük a magyar államalapítást. Augusztus 19-én délelőtt nyit a Magyar Ízek Sétánya, ahol lehetőség lesz megkóstolni az Ország Tortáját, este nagyszabású koncertek várják az érdeklődőket. Programajánló.

Idén rendhagyó módon már augusztus 19-től elkezdődnek az ünnepi programok. A budai rakparton, a Clark Ádám tér és a Bem József tér között reggel 10 órától minőségi magyar termékeket, hagyományos nemzeti ételeket, italokat és a magyar uniós elnökség válogatott borait kóstolhatják meg az idelátogatók, a Magyar Ízek Sétánya elnevezésű program keretében. Az idén másodszor megrendezésre kerülő esemény különlegessége lesz, hogy itt kóstolható meg a Magyarország Tortája címet elnyert kecskeméti barackkal töltött köles-tortát, Zila László cukrász munkáját. A hazai finomságok vásárlása mellett egyúttal jótékonykodhatunk is, mivel a bevétel 25 százalékát a moldvai csángó gyermekek látásjavítására fordítják, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Vedd fel és láss!” programjának keretében. A rendezvény éjfélig tart és 20-án is folytatódik.

Este 20 órától nagyszabású koncertek várják az ünneplőket három budapesti helyszínen is. A Clark Ádám téren a Mókus és a Fabula Rasa, a Ghymes Együttes, a Dolly Roll majd DJ Lepés Gábor szórakoztat. A Bem téren számos művészt felvonultató egész estés produkcióval készül DJ Dominique. A ’80-as, ’90-es évek és napjaink slágerei a tehetségkutató versenyekről jól ismert fiatal művészeink előadásában elevenednek fel, miközben a háttérben neves lemezlovasok forgatják a korongokat. Fellép többek között: Molnár Ferenc "Caramel", Palcsó Tamás, Tabáni István, Patai Anna, Wolf Kati, Varga Viktor és Vastag Tamás is. A Vigadó téren az Ed Philips és Memphis Patrol: Elvis live! program, a Supernem, a Heaven Street Seven és DJ Szalai Attila lép színpadra.

A nap folyamán több hivatalos kitüntetés átadására is sor kerül. 16 órától Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke a Parlament Kupolatermében ad át kitüntetéseket a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló tevékenység elismeréséért. Az eseményt a Magyar Televízió online közvetíti. 18 órától pedig a Kisebbségekért Díjakat adja át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a kisebbségekért végzett kimagasló közéleti, gazdasági, tudományos, kulturális és oktatási tevékenység elismerésére.

További információkat és részletes programot az augusztus20.kormany.hu oldalon találnak.

(kormany.hu)