Magyarországnak ma egyszerre van szüksége egy új növekedési tervre, egy új pénzügyi védőhálóra, és mindezek mellett szüksége van egy olyan okos együttműködésre is a Bankszövetséggel, mely már nem csak a devizahitelesekre vonatkozik – fogalmazott Matolcsy György pénteki sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 11 vezető közgazdásszal tárgyalta meg az ország gazdasági helyzetét. A miniszter elmondta, hogy három fő kérdéskört tárgyaltak meg. A Kormány és a szakértők egyetértettek abban, hogy Magyarország fundamentumai erősek. Csökkent az államadósság, a hiány három százalék alatti, a foglalkoztatás bővül, és kis mértékben ugyan, de a fogyasztás is nő - sorolta Matolcsy György.
Konszenzus alakult ki abban is, hogy az eurózóna válsága súlyos és aggodalomra ad okot - Matolcsy György példaként említette Olaszország vagy Spanyolország gazdasági helyzetét. Magyarország az uniós pénzügyminiszterek tanácsának, az ECOFIN-nek javasolni fogja, hogy az Európai Központi Bank avatkozzon be a tagállamok védelmében - jelentette be a miniszter.
Egyértelműen látszik, hogy egy pénzügyi spekuláció folyik Magyarország ellen – szögezte le Matolcsy György, utalva a Moody’s hitelminősítő ma reggeli lépésére, mellyel Magyarországot a befektetésekre nem ajánlott kategóriába sorolta át. Magyarország azonban az elmúlt időszakban folyamatosan azt bizonyította, hogy pénzügyileg a legjobb országok közé fog tartozni a jövőben – fogalmazott a miniszter.
Megoldási javaslataik között a közgazdászok azt ajánlották a Kormánynak, hogy folytassa a tárgyalásokat az IMF-el, az Európai Unióval és a Magyar Bankszövetséggel is. A bankokkal a devizahiteles családok problémáján túl szeretnének megállapodni arról is, hogy hogyan lehet új forrásokat bevonni a vállalkozások fejlesztésébe, az otthonteremtés támogatására és az államadósság finanszírozására - mondta a miniszter.
A nemzetgazdasági miniszter beszámolt arról, hogy a sajtótájékoztatót megelőző megbeszélés résztvevői mind azt tanácsolták a Kormánynak, hogy minden módon erősítsék meg a növekedést. Matolcsy György hozzáfűzte: egyetértés volt abban is, hogy nem tartják reálisnak azt, hogy Magyarország tartani tudja a jövőre vonatkozó 1,5 százalékos GDP növekedést abban az esetben, ha a német növekedési ráta is csökken. Így a fél és egy százalék közötti növekedési ráta lehet reális várakozás a jövő évre nézve – mondta a miniszter.
A nemzetgazdasági tárca vezetője ugyanakkor leszögezte: a jövő évi költségvetés fél százalékos növekedésig stabil, ugyanis a Kormány olyan gátakat épített a költségvetésbe, mely biztosítja annak stabilitását, akkor is, ha csupán fél százalékos növekedést tudunk produkálni a jövő évben.
A miniszter újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a tanácskozáson mindannyian egyetértettek abban, hogy a magyar gazdaság mutatói egyáltalán nem indokolják a Moody’s ma reggeli leminősítését.
Orbán Viktor miniszterelnök megbeszélést folytatott a délután folyamán tizenegy közgazdásszal a magyar gazdaság helyzetéről. A megbeszélésen részt vett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Háttér:
A miniszterelnök a mai tárgyalással folytatja a szeptemberben elkezdett konzultációt. Akkor ugyanis a Orbán Viktor a magyar gazdasági élet kiemelkedő szereplőit, 11 neves közgazdászt hívott konzultációra annak érdekében, hogy a nemzetközi gazdasági életben kialakult helyzetet és ennek magyarországi hatásait megtárgyalják.
A meghívottak voltak Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke, Csaba László egyetemi tanár, Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke, Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezetője, Barcza György, a K&H vezető elemzője, Szász Károly, a PSZÁF elnöke, Töröcskei István, a Széchenyi Bank elnöke, Szapáry György, hazánk washingtoni nagykövete, Arnold Mihály, a NAV elnökhelyettese, Soós Lőrinc, a Magyar Statisztikai Társaság elnöke és Auth Henrik, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója.
(kormany.hu; MTI)