A jó időnek és a változatos programkínálatnak köszönhetően kora délutánra mindkét rakparton óriási tömeg gyűlt össze, tízezrek ünneplik az államalapítást.

Augusztus 20-án gyermekprogramok, koncertek és táncbemutató várta a családokat a Duna-parton, akik szép számmal látogattak ki a rendezvényre.

A Lánchíd (fotó: Botár Gergely)

Délután kettő órától vízi-légi parádé vette kezdetét a Dunán illetve felette: a bemutató katonai helikopter és a Gripenek Duna feletti áthúzásával, ezzel egyidejűleg zászlós motorcsónakokkal az élen, történelmi korokat megidéző installációs hajók bevonulásával indult. Öt hajó, öt történelmi korszakot jelenített meg: Szent István korát, a reneszánsz időszakát, a reformkort, a századelőt, valamint napjainkat. A hajók a Parlament előtt nagy kört megtéve, majd szinte megállva tisztelegtek a Vadász terem erkélyére kivonuló történelmi zászlók - szimbolikusan pedig egész történelmünk előtt. A tiszteletadás után nyolc hajó csatlakozott a menethez, melyen állami gondozott gyerekek hajókáztak a Petőfi híd irányába.

A parádé második szakaszában motorcsónak bemutató-verseny zajlott a Margit híd és Lánchíd között, ezt követően pedig újabb légibemutatóra került sor. A program zárására tervezett ejtőernyős-ugrás az élénk szél miatt elmaradt.

Légiparádé a Duna felett (fotó: Árvai Károly)

Délelőtt a Clark Ádám téren a platinalemezes Alma együttes lépett színpadra, majd bábelőadás szórakoztatta a gyermekeket, míg a Vigadó téren a „Csillagszeműek” pergő táncbemutatóját kísérhettük figyelemmel. Különleges koncertműsorral érkezik az Operaházy Borlovagok és a Holdviola Zenekar, színpadra lép a kivételes hangú Csézy, Váci Esztert pedig ez alkalommal Quintettben hallhatjuk.

A budai rakparton, a Clark Ádám tér és a Bem József tér között a Magyar Ízek Sétánya elnevezésű program zajlik. A sokezer idelátogató minőségi magyar termékeket, hagyományos nemzeti ételeket, italokat kóstolhat és felszolgálták Magyarország Tortáját is.

Kovács Zoltán (fotó: Botár Gergely)

Hosszan kígyózik a sor az Országgyűlés előtt is, amely nemzeti ünnepünk alkalmából most már hagyományosan, megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. Délután három óráig mintegy nyolcezren jutottak be az épületbe. A nyitott Parlament program keretében az érdeklődők megtekinthetik a Díszlépcsőházat és az Országház Kupolatermét, ez utóbbi helyszínen a Honvéd Koronaőrök által őrzött Szent Koronát. A Parlament főbejáratánál a program ideje alatt a Köztársasági Őrezred Parlamenti Díszőrsége félóránként őrségváltással, valamint a Készenléti Rendőrség zenekara térzenével szórakoztatja a közönséget.

(kormany.hu)