A Gyermekek Világnapja alkalmából 212 diák képviselte az iskolapadban ülő társait az Országház Felsőházi termében. A parlament ideiglenes képviselői feltehették kérdéseiket a Kormány tagjainak.

A Gyermekek Világnapjának méltó megünneplésére a Magyar Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázatot hirdetett 8-18 év közötti gyermekek részére "Milyen rendeletet hoznék, ha miniszter lennék?" címmel. A legjobb pályázatok beküldőit a szervezők meghívták az Országház Felsőházi termébe, ahol húsz gyermek tehette fel a pályázatban leírt kérdését, interpellációját az adott kérdésben illetékes miniszternek, államtitkárnak. Miután a gyerekek a válaszokat megkapták, a Házszabály szerint azokat szavazásra bocsájtották.

(Fotó: Botár Gergely)

A gyermekek olykor igen komoly, a mindennapi életüket jelentősen meghatározó témákat vetettek fel a Gyermek és Ifjúsági Országgyűlés előtt. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek többek között a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkózásával kapcsolatban kellett válaszolnia. A miniszter kiemelte: a Kormány a roma származású fiatalokat az óvodától az iskoláig támogatja, olyan programokkal, mint a Macika Ösztöndíjprogram, valamint a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat.

A gyerekektől több kérdés is érkezett az oktatási államtitkárhoz. A kérdezők az olyan tantárgyak oktatását hiányolták, mint az alsó tagozatos informatika és logika tanítása, valamint az egészséges életmódra való nevelés. Hoffmann Rózsa elmondta: a jelenlegi jogszabályok az iskolákra bízzák azt, hogy milyen tantárgyakat oktatnak, ami nem nevezhető jó rendszernek. Az államtitkár rámutatott: az új köznevelési törvény és az Új Nemzeti Alaptanterv is hangsúlyt fektet majd az ilyen fontos, ám eddig elhanyagolt tantárgyakra.

Czene Attilától a tanulók interpellációjukban a sport támogatásáról és az iskolai sport hiányáról érdeklődtek. A sportért felelős államtitkár kiemelte: a jelenlegi összkormányzati szinten 30 milliárd forintot költenek sportra, míg szabadidős sport 300 milliós támogatást kapott az évben.

(Fotó: Botár Gergely)

Mivel a gyerekek jelentős számban érkeztek határon túlról, több kérdés is foglalkozott a magyar állampolgárság kérdésével. Semjén Zsolthoz intézett kérdésében arról érdeklődött egy ifjú képviselő, hogy jár-e neki az oktatási támogatás, ha felveszi a magyar állampolgárságot. A miniszterelnök-helyettes elmondta: a jogszabály-módosítások következtében azoknak is járnak a határon túli magyarokat illető támogatások, akik közben honosítási kérelemért folyamodtak. Győri Enikőtől afelől érdeklődtek, hogy a magyar külképviseletek - bárhol a világban - segítenek-e a magyar állampolgársággal rendelkező polgároknak. Az államtitkár elmondta: a Magyar Állam minden állampolgárának segít, ha az bajba került külföldön.

További feltett kérdésekből kiderült, hogy a gyerekeket érdekli, hogy ki védi meg őket háború esetén és milyen állapotban van a Magyar Honvédség, illetve a mezőgazdasági helyzet iránt is aggodalmukat fejezték ki a tanulók. Ángyán József válaszában elmondta: a Kormány átalakítja a mezőgazdaságot és erősíti a háztáji gazdálkodások szerepét.

(kormany.hu)