2011. máj. 12.
2011. május 12., csütörtök 10:00 Művelődési Központ4090 Polgár, Barankovics tér 6.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkársága tisztelettel meghívja a sajtó képviselőit a 2011. február 25-én bemutatott „Út a semmibe” c. dokumentumfilm középiskolásoknak szánt vetítésének első állomására.
Az eseményen a vetítést követően a középiskolás diákokkal Nagy Anna kormányszóvivő, Eötvös Péter, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Kitelepítettek Egyesületének elnöke és dr. Bárány Ottóné Badi Györgyi túlélő fog beszélgetni a látottakról.
A filmet a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, 2011. február 25-én mutatták be először az Uránia Nemzeti Filmszínházban egy zártkörű vetítés alkalmával, amelyen a készítők, szereplők és a meghívott vendégek vettek részt. A nagyközönség számára 2011. március elejétől volt megtekinthető az alkotás az Uránia moziban.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogatásával a dokumentumfilmből egy 8-10 részből álló oktatófilmet terveznek készíteni középiskolások szánmára, hogy hiteles és megdöbbentő képsoraival segítse a diákok történelmi ismeretének bővítését.
Résztvevők
Nagy Anna kormányszóvivő