2014. ápr. 2.

2014. április 2., szerda 14:00 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
1055 Budapest, Kossuth tér 2-4.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2014 januárjában indította útjára „Az internet nem felejt!” programot eredetileg középiskolások számára.

Azóta 30 helyszínen több mint 3500 diák és - a nagy érdeklődésre való tekintettel-, több száz pedagógus vett részt a programban. A pedagógusok könnyebb eligazodását az internet és a közösségi média világában külön képzési szakmai anyaggal segíti a KIM, amely a pedagógus továbbképzés részeként lesz elérhető idén szeptembertől. A tananyag nemcsak az internet, hanem az igazságszolgáltatás világában is segíti az eligazodást, elsősorban a családjog, a Büntető Törvénykönyv gyermekeket érintő területeire, valamint a jogi alapfogalmakra vonatkozóan.

A program eredményeiről, valamint a tárca által készített képzési anyagról Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója tart sajtótájékoztatót, amelyen részt vesz Dr. Pataki Gábor jogász, a program egyik előadója is.


Háttér:

2014 januárjában indult útjára a KIM tudatos internethasználatra nevelő programja, „Az internet nem felejt!”, amely olyan nagy érdeklődést váltott ki országszerte, hogy március elején elindult a program felnőtteknek, szülőknek és pedagógusoknak szóló verziója is, a Gyermekeink a neten, amely minden megyében és a fővárosban, 20 kormányhivatalban volt megtekinthető.

Az előadássorozat sikerét mi sem mutatja jobban, hogy a program indulása óta további 33 település 51 intézményének részéről érkezett megkeresés a minisztériumhoz „Az internet nem felejt!” előadás megtartására.