2013. jún. 25.

2013. június 25., kedd 14:00 EFOTT
8251 Zánka, Új Nemzedék Központ

Dr. Mihalovics Péter, a KIM Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa, Siklódi Levente, a Zánka – Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztató keretében mutatja be az Új Nemzedék Plusz elnevezésű, átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztésre irányuló kiemelt projektet.


Háttér:

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik kiemelt hatáskörébe tartozó, szakpolitikai területének eddigi legnagyobb fejlesztése indul a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gondozásában előkészített Új Nemzedék Plusz elnevezésű program által.

A kétéves, hárommilliárd forintból megvalósítandó nagyszabású projekt három területen, az ifjúságsegítő intézményrendszer fejlesztése, a korosztályos kommunikációs platformok egységesítése, valamint az ifjúsági szolgáltatások bővítése területén valósít meg egybehangolt intézkedéseket.

Az Új Nemzedék Plusz program elsődleges célkitűzése, hogy segítse a fiatalokat jövőképük megfogalmazásában, felkészítse őket a munkaerő-piacra való zökkenőmentes belépésre.

Résztvevők

  • Dr. Mihalovics Péter Dr. Mihalovics Péter Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos
  • Balog ZoltánBalog Zoltánemberi erőforrások minisztere
  • Siklódi LeventeZánka – Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója