2014. márc. 30.

2014. március 30., vasárnap 10:00 - 22:00 Erzsébet téri Kulturális Központ és Park
1051 Budapest, Erzsébet tér

A felújított Erzsébet téri Kulturális Központ és Park átadása alkalmából egész napos családi programok, könnyűzenei koncertek, kulturális események várják a térre látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón, 13 órakor Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere és Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztosa adja át a megújult teret.

Az Erzsébet tér II. ütemének felújítási munkálatai 2013. október 7-én kezdődtek. A kormány határozatának értelmében a beruházás az Erzsébet-program keretében, költségvetési forrás bevonása nélkül valósul meg. A nyitást követően az Erzsébet tér a főváros közösségi életében betöltött kiemelkedő helyéhez illeszkedően, magas színvonalú kialakítással várja vissza a fiatalokat, családokat és a turistákat.

A megnyitó napján délelőtt 10 órakor Ghymes gyermekkoncerttel indulnak a programok, majd Tematikus Mini Terminál, bábjáték szórakoztatja a közönséget, délután zenél a Veszelka kommandó és a Kolompos együttes, valamint DSP és Slam Poetry, óriásbábos előadás és könyvbemutató is lesz. A nap folyamán kézműves foglalkozások, Mozgás és Sport Akadémia, népi furfangos játékudvar, kirakodóvásár, kutyás fajtamentő programok, valamint pop-up vásár a legjobb magyar designerekkel várja az érdeklődőket.

A gyermekek pecsétgyűjtő játékon is részt vehetnek, ebben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium állomásain internetbiztonsággal és jogtudatossággal kapcsolatos feladatokat oldhatnak meg. A rendezvényen jelen lesz KIMI, a gyermekbarát igazságszolgáltatás kabalafigurája is. Emellett a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálata nyújt segítséget az érdeklődőknek.

Este Both Miklós és a Palimo Story, Rúzsa Magdi, a Balkán Fanatik, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Magashegyi Underground Szimfonik lép fel. Az esemény moderátora Novodomszky Éva, műsorvezető.


A programokról bővebben a www.erzsebetter.hu weboldalon olvashatnak.