2013. ápr. 12.
2013. április 12., péntek 15:00 - 16:00 Debrecen, Kálvin tér, Emlékkert4026 Debrecen, Kálvin tér, Emlékkert
A Debreceni Református Nagytemplom és Kollégium a megyeszékhely közismert és jellegzetes épületegyüttese, a magyar irodalmi, tudományos és politikai élet számos kiválóságának alma matere, amely a magyar történelem több jelentős eseményének is helyszínt biztosított: 1849. április 14-én a Kollégium Oratóriumában ülésező Országgyűlés határozata nyomán a Nagytemplomban hirdették ki a Habsburg-ház trónfosztását kimondó Függetlenségi nyilatkozatot, 1944. december 21-én pedig Debrecenben ült össze az ideiglenes magyar nemzetgyűlés. A nehéz időkben is fennálló magyar függetlenség gondolata tehát összeforrt az intézménnyel, amelyet az Országgyűlés 2012-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánított.
Nemzeti emlékhelyeink közül ötödikként itt kerül elhelyezésre emléktábla, amely egy 2 méter magas sztélébe süllyesztve lesz látható. A sztélét ünnepélyes körülmények között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere leplezi le. Az eseményen részt vesz Kósa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármestere, valamint Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is.
Résztvevők
Balog Zoltánemberi erőforrások minisztere