2014. márc. 4.
2014. március 4., kedd 15:00 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.
Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Salacz László, a Fidesz-KDNP Bács-Kiskun 1. sz. választókerület országgyűlési képviselőjelöltje sajtótájékoztatót tartanak „Az Internet nem felejt” elnevezésű programról.
Téma: A világháló veszélyeinek tudatosítására, a gyerekeket ért iskolai és internetes zaklatás jelenségének csökkentése érdekében indított program március 4-én, kedden érkezik Kecskemétre. A Bolyai János Gimnáziumban a diákok, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalban a szülők és pedagógusok hallgathatják meg az előadást.
Háttér:
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) „Az Internet nem felejt” programot idén január közepén indította útjára. A másfél órás interaktív előadás során három moderátor segítségével a középiskolás diákok játékos formában kipróbálják, milyen következményei vannak a posztolásoknak, és kiderül, hányszor követnek el például jogsértést másik személy ellen, amikor jogtalanul használják fel fotójukat vagy megsértik a magántitkukat. Az eredetileg március közepéig tervezett programot, amelyen eddig közel 3000 gyermek vett részt, a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítja a tárca, s március elejétől már felnőttek is részt vehetnek a programokon a megyei kormányhivatalokban.