A költő születésének 136. évfordulója alkalmából, a Nemzeti Örökség Intézete szakmai koordinációjának keretén belül, egy stockholmi magyar házaspár adakozásából újul meg Ady Endre síremléke.
Az avató ünnepségen beszédet mond: Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke
Kardeván Endre záróbeszédet mond a IV. Regionális Élelmiszerbiztonsági konferencián.
A Digitális Közösség Program projektindító sajtótájékoztatóján beszédet mond Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, részt vesz Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár.
Bognár Lajos megnyitó beszéset mond "A magyar halgazdálkodási ágazat fejlesztési lehetőségei 2014 - 2020 " konferencián.
Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár „Klebelsberg Kuno kultuszminiszter szellemi öröksége a mai magyar köznevelésben” címmel előadást tart a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola nevelési értekezletén.
A köznevelésért felelős államtitkár az adott témában Kállai Mária kormánymegbízottal, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetőjével, Szabó Istvánnal Szolnok Megyei Jogú Város alpolgármesterével, Balla György országgyűlési képviselővel és Hicsó Györggyel a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola igazgatójával közös sajtótájékoztatón is részt vesz.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem együttműködési megállapodást ír alá Szombathely Megyei Jogú Város polgármesterével és a Nyugat-Pannon Térség meghatározó vállalatainak képviselőivel a szombathelyi mérnök-képzés megteremtése érdekében. Az eseményen részt vesz Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár.
Kardeván Endre köszöntőt mond a a Food Analytica Laboratóriumi Innovációs és Szolgáltató Kft. új laboratóriumi épületének átadó ünnepségén.
V. Németh Zsolt köszöntőt mond a IX. Orvosi Bor Szimpóziumon, az esemény kétnyelvű(angol-magyar) lesz.
Megépült a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. Művésztelepén a mintegy 900m2-es, a Fővárosi Nagycirkusz porondjával azonos méretű gyakorló manézs, a Hungária Cirkuszcsarnok.
Az átadón részt vesz Halász János kultúráért felelős államtitkár, dr. Kriza Zsigmond, a Fővárosi Nagycirkusz ügyvezető igazgatója, és Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ünnepi beszédet mond a fennállásának 470. évfordulóját ünneplő Laskói Általános Iskolában és átadja a „2013 – Külhoni Magyar Kisiskolások Éve” program keretében elkészült módszertani csomagokat.