Orbán Viktor miniszterelnök november 6-án, 9.00 órakor beszédet mond a Magyar Diaszpóra Tanács III. ülésén az Országház Vadász termében.
A kormány kiemelt célja a családok és a gyermekvállalási kedv megerősítése, valamint a felelős szülői magatartásminták elsajátításának segítése. Ezért támogatja a Dreher Sörgyárak ZRt. Terhesség és alkohol fórum elnevezésű kezdeményezését, amellyel a vállalat a várandós kismamák és környezetük figyelmét szeretné felhívni arra, hogy a terhesség és az alkoholfogyasztás összeegyeztethetetlen egymással. A fórumot Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára nyitja meg.
Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára és Meichl Géza, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója, rendőrfőkapitány-helyettes sajtótájékoztatót tart A rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése a Közép-magyarországi régióban című kiemelt projektről.
A kormány több mint 55 millió forintos támogatásából újult meg az Új Széchenyi Terv keretében az Alsózsolcai Gondozási Központ épülete és bővült az intézmény szolgáltatásainak köre. Az új épületet Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára adja át. Az átadással egybekötött sajtótájékoztatón beszédet mond Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Zsiros Sándorné polgármester.
Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár köszöntőt mond a 2013/2014. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny megnyitóján.
A rendezvényen előadást tart Horváth Attila Imre fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár és Hizó Ferenc zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár.
Horváth Attila Imre előadásának időpontja: 2013. november 6. (szerda), 10:10
Hizó Ferenc előadásának időpontja: 2013. november 6. (szerda), 12:20
A rendezvényen beszédet mond Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart "Plusz pénz az alapellátásért" címmel.
Halász János, az EMMI kulturáért felelős államtitkára Kőszeg város napján felavatja Liszt Ferenc szorát.
Simicskó István sportért felelős államtitkár részt vesz a Magyar Birkózó Szövetség sportágfejlesztési program bemutatóján.