Nemcsak ott fontosak a felzárkózási programok, ahol már jelen van a mélyszegénység, hanem ott is, ahol még ez a folyamat megelőzhető - hangsúlyozta Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár egy győri konferencián, január 17-én. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága által szervezett rendezvény célja a társadalmi felzárkózást segítő intézkedések bemutatása, az érintett kormányzati, szakmai és civil területek párbeszédének elősegítése és a térségben működő jó gyakorlatok tapasztalatainak megosztása volt. Közlemény.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy minden szegény ember felemelkedése a mi gazdagodásunkat jelenti, ez közös feladatunk és senki sem háríthatja másra a feladatot. A felzárkózási programok a Nyugat-Magyarországi régióban lakó embereket is érintik, és ott is szükség van a sikeres programokról szóló tapasztalatcserére. A megvalósult jó gyakorlatok a Kelet-Magyarországi régióban, sőt az egész országban is példaként szolgálhatnak. Langerné Victor Katalin arra biztatta a résztvevőket, hogy merjenek kérdezni és gondolkodni, mert a felzárkózásban minden résztvevőnek egyformán aktívnak kell lennie.

A rendezvényen a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia feladat területeinek megfelelően oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi, kulturális, valamint egyházi és civil szervezeti programokat mutattak be. Minden témakörben szerepet kaptak a kormányzati intézkedések, a szakmai intézmények és az egyházi és civil szervezetek programjai, szempontjai, tervei, a kapcsolódások és együttműködések lehetőségei. A konferencia, egy a társadalmi felzárkózás szakpolitikai eszközeinek fejlesztését szolgáló projekt részeként valósult meg, melyről, további részletek a www.arop119.kormany.hu honlapon találhatóak.

(Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)