Európai szinten is kiemelkedő, követendő példaként tartják számon a Bács-Kiskun megyei Katymáron működő felzárkózási programokat. A legszegényebb települések közé tartozó faluban egymásba fonódva működik a Biztos Kezdet Gyerekház és a Szociális Földprogram. A két hazai finanszírozású program biztosítja a hátrányos helyzetű gyermekek fejlődését és a családok megélhetését. Közlemény.

A kormány elsődleges feladatának tekinti a társadalmi felzárkózás fejlesztését, ezért mintegy 101 település 2657 családjának nyújt segítséget a Szociális Földprogram jóvoltából. A hátrányos helyzetű gyermekeknek és szüleiknek ingyenes szolgáltatást nyújtó Biztos Kezdet Gyerekházak finanszírozására hazai forrásból idén 293 millió forint áll rendelkezésre. Az országszerte működő közel 50 gyerekház több mint 600 gyermek fejlődését segíti.

Langerné Victor Katalin az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára is részt vett azon a Katymáron tartott szakértői fórumon, ahol a szociális földprogram aktuális pályázati rendszeréről tanácskoztak. Ezt követően megtekintette a katymári gyerekházat és egyeztetett a felzárkózási programokról a helyi döntéshozókkal, valamint a programok szakmai végrehajtóival.

A Szociális Földprogramban részt vevő és a helyi Biztos Kezdet Gyerekházba is rendszeresen járó családok tapasztalatokat szerezhetnek például arról, hogy a mezőgazdaságban megtermelt ételeket hogyan tegyék el télire, valamint ételek receptjeit is megoszthatják egymással. A mezőgazdasági, értékteremtő munkák révén gyarapodik a szülők tudása és csoportos beszélgetések során tapasztalatcsere zajlik a gyerekházban. Mindkettő kezdeményezés hozzájárul a közösség fejlesztéséhez és segítséget nyújt a mélyszegénységben élőknek. A programok révén kisgyermekes családok önellátóvá válhatnak, a jövő nemzedéke pozitív mintát kap a szülői házban és javul az életminőségük.

Tekintse meg az alábbi linken található videót: http://www.inno-serv.eu/content/breaking-poverty-cycle-early-child-development-and-parents%E2%80%99-employment-katymar.

(Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)