A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium „A szociális földprogramok működtetésének támogatására” 2011. július 6-án kiírt pályázati felhívás 9. pontjában módosított a pályázóknak előírt feltételeken, annak érdekében, hogy a korábbi feltételeket teljesítő települések mellett további települések nyújthassanak be pályázatot a szociális földprogramra.
A módosítással érintett szövegrész: "Jelen pályázati kiírás keretében azok az alább felsorolt szervezetek pályázhatnak, melyeknek a működési helye szerinti településen a tartósan munkanélküliek részaránya a regisztrált álláskeresők összlétszámához képest eléri legalább az országos átlagot, vagy a településen regisztrált álláskeresők aránya 2011 januárjában az országos átlagot meghaladta.
Települési önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulásának pályázata esetében valamennyi bevont településen fenn kell állnia valamelyik feltételnek.”
A pályázati felhívás egyéb pontjában változás nem történt.
A pályázati kiírást és a pályázati útmutatót a csatolt fájlokban olvashatják.
A pályázati segédletet a költségvetés összeállításához a mellékelt linkre kattintva érhetik el.
(Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)