Európa szerte mindenkit megdöbbentett a három évvel ezelőtti, romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat – kezdte beszédét Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Fliegauf Benedek "Csak a szél" című filmjének a 62. berlini filmfesztivál versenyprogramjába történt beválogatása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.

Bár a film fiktív történetet mutat be, mégis a valóságban megtörtént eseményekre reflektál, és mivel minden eszközzel törekedni kell a három évvel ezelőtt történtek bemutatására, feldolgozására, a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság úgy döntött, hogy támogatja a mű elkészülését – tájékoztatott az államtitkár.

Mécs Mónika, Andrew G. Vajna, Balog Zoltán, Bereczki Csaba (fotó: Árvai Károly)

Fliegauf Benedek mozija azért bír nagy jelentőséggel, mert rávilágít arra, hogy mindenkinek fel kell tennie a kérdést: mit tud tenni, hogyan tud harcolni a romák és nem romák között meglévő problémák megoldásáért – mutatott rá Balog Zoltán. Leszögezte: a művészetnek a művészet erejével, az államnak pedig a jog erejével kell küzdenie. A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság is folyamatosan kiveszi a részét ebből a küzdelemből – jegyezte meg az államtitkár -, többek között ennek bizonyítéka a romastratégia elfogadása is.

Balog Zoltán, Andrew G. Vajna (fotó: Árvai Károly)

A stratégiáról szólva Balog Zoltán elmondta: hangsúlyozták benne a kultúra és a művészetek jelentőségét, mert ezeknek a területeknek komoly szerepük lehet a megbékélésben. Ezen az úton haladva döntött az államtitkárság a Csak a szél című film támogatása mellett is – zárta gondolatait az államtitkár.

Háttér:

Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjét beválogatták a 2012. február 9-19. között megrendezendő 62. berlini filmfesztivál versenyprogramjába. A filmdrámát a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között véghezvitt romák elleni támadássorozat inspirálta. A Csak a szél egy cigánycsalád egyetlen napját mutatja be, kora hajnaltól késő éjszakáig. A film története nem kapcsolódik a direkt módon a valós eseményekhez, nem követi a nyilvánosságra hozott nyomozati anyagot. Az alföldön forgatott film amatőr szereplőkkel készült, de a mellékszerepekben hivatásos színészek is láthatók. A film berlini világpremierjére az alkotók jelenlétében kerül sor február 16-án.

A KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága 5 millió forinttal támogatta a filmet.

(kormany.hu)