Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság

Soltész Miklós

szociális és családügyért felelős államtitkár

Felelősségi területek

Szociális ügyek, Családügyek

Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság

Videók

Soltész Miklós: kiemelt ápolási díjat vezethetnek be

Soltész Miklós: kiemelt ápolási díjat vezethetnek be2013. szeptember 13.

Kiemelt ápolási díjat vezethetnek be a nagyon súlyos élethelyzetben lévő emberek esetében, az összeg több mint 40 százalékkal magasabb lesz, mint a jelenlegi emelt támogatás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára pénteken az MTI-nek nyilatkozva.
Rendszerváltás a gyermekvédelemben

Rendszerváltás a gyermekvédelemben2013. szeptember 11.

„A gyermeknek a családban van a legjobb helye. Ha lehet, a saját családjában. Minden gyermekkel az ő igényei szerint kell foglalkozni ahhoz, hogy megtalálja a boldogulás lehetőségeit. A gyermek nem a gyermekvédelmi rendszerbe születik bele – ha ott van, vagy oda bekerül, az minden esetben azt jelenti, hogy valamilyen helyrehozandó deformációról van szó” – mondta nyitóelőadásában Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára Budapesten, a Közép-magyarországi gyermekvédelmi és gyámügyi régiós nap elnevezésű konferencián.
Eredményes a megváltozott munkaképességű emberek támogatása

Eredményes a megváltozott munkaképességű emberek támogatása2013. szeptember 10.

Ma már tízezerrel több megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő dolgozik, mint 2011-ben – mondta az Emberi erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára Mezőkövesden, a Főkefe Nonprofit Kft. telephelyén.
Átláthatóbbak lesznek a szociális támogatások

Átláthatóbbak lesznek a szociális támogatások2013. szeptember 5.

A kormány döntött arról, hogy az államigazgatási - vagyis jegyzői, járási - hatáskörben megállapított rászorultságtól függő szociális és gyermekvédelmi ellátások tekintetében egységes, országos nyilvántartást alakít ki. Erről Soltész Miklós szociális államtitkár beszélt a kormany.hu-nak.
A kormány segít a kedvezményes étkeztetéshez jutásban

A kormány segít a kedvezményes étkeztetéshez jutásban 2013. augusztus 29.

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár válaszolt a gyermekek kedvezményes étkeztetésével kapcsolatos vádakra. Elmondta: a kormány mindent megtesz, hogy Magyarországon egyetlen éhező gyermek se legyen.
Új bölcsőde épült Ferencvárosban

Új bölcsőde épült Ferencvárosban2013. augusztus 28.

2010 és 2014 között a kormány 28 milliárd forintot költ, illetve költött új bölcsődei férőhelyekre, amelyek száma több 2014. végére várhatóan 6000 férőhelyre bővül– mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára Ferencvárosban, ahol dr. Bácskai János polgármesterrel átadta a Varázskert Bölcsődét.
Új telephelyet nyit a SZEFO Zrt. Hódmezővásárhelyen

Új telephelyet nyit a SZEFO Zrt. Hódmezővásárhelyen2013. augusztus 9.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a fejlesztésről tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a kormány egységessé tette a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatási rehabilitációjának támogatását. Ennek eredményeként 10 ezerrel nőtt a munkavállalók száma ezen a területen.
Először rendezik Budapesten a Nemzetközi Autizmus Kongresszust

Először rendezik Budapesten a Nemzetközi Autizmus Kongresszust2013. augusztus 7.

Az Autism Europe – az autizmussal érintett személyek, családjaik és az őket képviselő szervezeteket tömörítő európai szervezet – háromévente rendezi meg a teljes szakmát világszerte mozgósító Nemzetközi Autizmus Kongresszust. A 2013-as kongresszus rendezési jogát az Autisták Országos Szövetsége nyerte el. A szeptemberi budapesti rendezvény a kongresszusok történetében a 10. lesz, amely több szempontból is jubileumi, illetve rendhagyó: idén ezzel a rendezvénnyel ünnepli az Autism Europe megalapításának 30. évfordulóját és ebben az évben van az Autisták Országos Szövetségének 25 éves évfordulója is. Azért is nagy jelentőségű a budapesti a rendezvény, mert soha nem nyerte el még közép-európai ország a rendezés jogát.
Új autókat kapott több utcai szociális munkát végző szolgálat

Új autókat kapott több utcai szociális munkát végző szolgálat2013. augusztus 5.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 30 millió forintot biztosított 9 új gépjármű beszerzésére, amelyek használatára és üzemben tartására a Hajléktalanokért Közalapítvány pályázatot írt ki.
113 millió forint pályázati támogatás a fogyatékossággal élő embereket segítő szervezeteknek

113 millió forint pályázati támogatás a fogyatékossággal élő embereket segítő szervezeteknek2013. augusztus 1.

Fogyatékossággal élő embereket segítő civil szervezeteknek írt ki pályázatot 113 millió forintos keretösszegben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be a tárca család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedő indul az idősebb korosztály számára

Határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedő indul az idősebb korosztály számára2013. július 23.

Az idős emberek jelzései és kérései alapján hirdetjük meg ezt a vetélkedősorozatot, mely a nemzedékek közti együttműködést is szolgálja -- mondta Asztalosné Zupcsán Erika az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Szimfónia Nyugdíjas Egyesület gazdagréti klubjában. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a családok megerősítéséhez szüleink és nagyszüleink megbecsülésén és tapasztalataik átadásán keresztül vezet az út.
Jéghokisok is támogatják az értelmileg sérültek sződligeti otthonának árvíz utáni helyreállítását

Jéghokisok is támogatják az értelmileg sérültek sződligeti otthonának árvíz utáni helyreállítását2013. július 18.

Elismerésre méltó az a helytállás, amit a Viktor Speciális Otthon tanúsított az árvíz idején – mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár. A sződligeti intézményből 110 gondozottat kellett kitelepíteni június elején, majd egy hónapon keresztül máshol ápolni őket.
Biztonságosabbá válik az ikerterhességet kihordó édesanyák várandóssága

Biztonságosabbá válik az ikerterhességet kihordó édesanyák várandóssága2013. július 17.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága 5 millió forinttal támogatta a Korszerű Szülészetért és Nőgyógyászatért Alapítványt. Ebből a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika számára egy olyan úgynevezett CTG készüléket szereztek be, amely ikerterhesség esetén mindkét magzat szívhangját egyszerre képes észlelni
Soltész Miklós: tízezerrel több megváltozott munkaképességűt foglalkoztatnak

Soltész Miklós: tízezerrel több megváltozott munkaképességűt foglalkoztatnak2013. július 16.

Tízezerrel több megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak Magyarországon a kormányváltás óta - mondta Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár az országos rendezvénnyé vált Segítő vásár második állomásán, Balatonfüreden kedden tartott sajtótájékoztatón.
Csaknem 200 millió forintból fejlesztik a patalomi szociális otthont

Csaknem 200 millió forintból fejlesztik a patalomi szociális otthont2013. július 15.

Csaknem 7 milliárd forintból több mint 50 pályázat nyert támogatást országszerte szociális otthon fejlesztésére – mondta Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon projektnyitó rendezvényén, majd hozzátette: a patalomi fejlesztés következtében az ott élő idősek méltó és a mai kor követelményeinek mindenben megfelelő elhelyezésben részesülnek majd.
Erzsébet-program - Művészeti táborokban nyaralhatnak a fogyatékkal élők

Erzsébet-program - Művészeti táborokban nyaralhatnak a fogyatékkal élők2013. július 15.

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerint jó politikai döntés volt a cafeteria-rendszer átalakítása, az Erzsébet-utalvány bevezetése. Ennek köszönhetően 135 ezer gyermek, fogyatékkal élő, illetve rászoruló nyaralhat az idén - tette hozzá az államtitkár a fogyatékkal élők művészeti táborának megnyitóján hétfőn, Fonyódon.