Az örökbefogadások száma 2010 óta tizenöt százalékkal nőtt, remélhetőleg ez a szám tovább növekszik, és minél több gyermeknek lesz lehetősége családban felnőni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Soltész Miklós kiemelte: a kormány az elmúlt években több fontos intézkedést tett az örökbefogadás megkönnyítésére, így csökkent az adminisztráció, bevezették az örökbefogadási gyest.

A jövőben további változásokat terveznek, például központi nyilvántartási rendszert vezetnek be az örökbefogadás egyszerűsítésére - közölte. Soltész Miklós emlékeztetett: 2012. végi adatok alapján mintegy 1600 pár és egyedülálló szeretett volna örökbe fogadni, és összesen több mint 2200 gyermek várt új szülőkre. Az örökbefogadók nagy része kisgyermeket, elsősorban újszülöttet és egészséges gyermeket szeretne. Mivel az örökbefogadás hatalmas felelősség, érthető ez a gondolkodás - vélekedett.

Az államtitkár közölte: azért, hogy közelítsék e két számadatot egymáshoz, javítani kellett a jogszabályokon, de a társadalmi gondolkodás megváltoztatása és a civil szervezetek segítése is fontos.

Kép letöltéseFotó: Botár Gegrely

Soltész Miklós kifejtette: 2011-től egyértelműbbé váltak az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás szabályai. Bevezették az örökbefogadói gyest, amelynek keretében a háromévesnél idősebb gyermek esetében 6 hónapig gyest kaphat az örökbefogadó szülő. Bár az várandós nőknek igyekeznek nagyobb védelmet adni - például eltitkolhatják lakcímüket, hogy a hatóságok ne oda küldjék a gyermeke iratait -, a vér szerinti szülőnek ismerni kell az adatait, és azt, hogy neki vagy az apának volt-e örökletes betegsége - mondta.

Az államtitkár a tervezett változások között jelentősnek nevezte a nyilvántartás korszerűsödését, a központi nyilvántartás bevezetését, továbbá azt, hogy az anyakönyvi kivonatokat a gyámhivatalok szerzik be, nem az örökbefogadó szülők. Emellett 15 napról 8 napra csökken az újszülöttek kihelyezési határideje az örökbefogadó családhoz. Hozzátette: mindemellett a nevelőszülői hálózatot erősítése is fontos, ők is nagyobb támogatást kapnak.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Soltész Mikós köszönetét fejezte ki az örökbefogadásban közreműködő civil szervezeteknek, amelyek meglátása szerint sok gyermek életét és sok család mindennapjait segítik.

Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület elnöke a nyílt örökbefogadásról beszélt, ezen eljárás előnyének nevezve, hogy a gyermekek nem kerülnek be az állami rendszerbe, hiszen szinte azonnal családba kerülnek, már egyhetes korukban, ami az újszülöttek és az örökbefogadó szülők közötti korai kötődést segíti. Mórucz Lajosné üdvözölte az egységes nyilvántartást, úgy értékelte, ez az újítás nagy mértékben segíti a munkájukat.

(MTI)