Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár adta át a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet új szociális és fejlesztő központját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn szerdán.

Az épületegyüttes három funkciót lát el: része az árvízi logisztikai központ, a Biztos Kezdet Gyerekház, illetve egy munkaerő-piaci iroda.

Soltész Miklós a központ három funkciójára utalva azt mondta, minden generációnak otthon ad a ház, mindenkit befogad. Kitért a 2010-es rekordméretű árvízre is, amely a Bódva menti településeket, így Szendrőt és Edelényt is érintette.

A szendrői központ egyfajta árvízi védekezési bázis, segít, ha a térségben bármilyen humanitárius katasztrófa bekövetkezik - mondta az államtitkár. A 16 millió forintból létrehozott központ logisztikai bázisként és humanitárius segélyezési-, valamint árvízvédelmi képzőhelyként is működik majd.

Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztési Központ igazgatója arról beszélt, hogy az épületegyüttes elsődlegesen katasztrófahelyzetben, logisztikai bázisként üzemel, a szervezet innen osztja ki majd a védekezéshez szükséges eszközöket, illetve segélyeket, emellett humanitárius segélyezési- és árvízvédelmi képzéseknek is otthont ad. A logisztikai bázis lehetővé teszi, hogy a régió lakosai hatékony eszközökkel és felszereléssel készüljenek fel egy esetlegesen bekövetkező újabb árvízre, megelőzve, illetve enyhítve a károkat - tette hozzá.

A Biztos Kezdet Gyerekház elsődleges célja a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózása. A komplex gyermekfejlesztés átfogó célja, hogy a kicsiket felkészítsék az óvodára, iskolára, ezáltal javíthatják a beiskolázási mutatókat, és csökken az iskolai lemorzsolódás. Szemléletformáló hatással is támogatják a szülőket, továbbá a gyermekekkel kapcsolatba kerülő szakemberek folyamatos kompetenciafejlesztését is elősegítik - részletezte.

Mint mondta, az Ökumenikus Szociális és Fejlesztőközpontjában helyet kapott egy munkaerő-piaci iroda, ahol a mikrotérség hátrányos helyzetű, munkanélküli lakosainak munkaerő-piaci kompetencia-, és készségfejlesztése zajlik. Beszámolt arról, hogy két hátrányos helyzetű, munkanélküli helyi lakost szakértők készítettek fel a munkaerő-piaci mentori feladatok ellátására. Az így felkészített munkatársak az Ökumenikus Segélyszervezet alkalmazásában, külső szakértők bevonásával komplex munkaerő-piaci tanácsadást nyújtanak a helyieknek. Első körben 15 fő részesülhet munkaerő-piaci tanácsadásban. Részt vesznek egy 60 órás személyiség-, és készségfejlesztő tréningen, heti rendszerességgel megtartott egyéni álláskeresési-, és pályamódosítási tanácsadáson, valamint külső tanácsadó bevonásával támogatják őket az álláskeresésben - tette hozzá.

(MTI)