Ebben a kormányzati ciklusban több mint hatezer új bölcsődei férőhely jött, illetve jön létre, és további több mint ötezer bölcsődésnek a korábbinál korszerűbb körülményeket biztosíthatnak a régi intézményekben - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a salgótarjáni Százszorszép Bölcsőde alapkőletételén szerdán Salgótarjánban.

Soltész Miklós hozzátette: a több mint hatezer új bölcsődei férőhely azt jelenti, hogy a helyek számát ebben a ciklusban húsz százalékkal növelni tudták.

Az államtitkár hangsúlyozta: családtámogatási rendszerük a bölcsődeépítési programmal, a gyed extrával, a családi adókedvezménnyel és a járulékkedvezményekkel azokat a családokat szeretné támogatni, amelyek "gyermeket vállalnak és nevelnek a napi küszködés mellett".

Az államtitkár kiemelte, hogy 2013-ban az ingyenes, illetve 50 százalékos térítési költségű gyermekétkeztetés keretét 30 százalékkal növelték, a halmozottan hátrányos gyermeket ellátó bölcsődékben pedig megduplázták az állami támogatást.

Kép letöltéseBecsó Zsolt, Székyné Sztrémi Melinda és Soltész Miklós - Fotó: Komka Péter, MTISalgótarján önkormányzata az Új Széchenyi Terv 348 millió forintos támogatásából építi új bölcsődéjét. A város egyetlen bölcsődéjét 1999-ben zárták be, az ellátást a családi napközik fenntartásával, illetve vállalkozásban vagy egyházi családi napközik támogatásával csak részben tudja biztosítani.

Az új, szeptemberben nyíló bölcsőde 57 gyereket tud majd befogadni - közölte Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) polgármester. Hangsúlyozta: az önkormányzati adósságátvállalással megnőtt a mozgásterük, az utak felújításától a szociális területig sok mindenben segíthetik a családokat.

Kép letöltéseFotó: Komka Péter, MTIKelemen Tibor, a bölcsődét építő konzorcium vezető cégének, a Lak-Ép-Ker Kft.-nek az ügyvezetője az MTI-nek elmondta: az 1050 négyzetméter alapterületű, négy bölcsődei csoportot kiszolgáló épületet napelemekkel és más megoldásokkal passzívházként építik meg, így az augusztus 15-re elkészülő intézmény energiaellátása az önkormányzatra nem rak terhet.

Kép letöltéseFotó: Komka Péter, MTIA Nógrád megyei önkormányzat elnöke, Becsó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Salgótarján mintegy 30 milliárd forint fejlesztési támogatáshoz jutott ebben a ciklusban. Ez a költségvetést szanáló adósságátvállaláson túl egyebek közt kórházi fejlesztéseket, utak és kerékpárutak építését, felújítását, geoparki és egyéb turisztikai fejlesztéseket, funkcióbővítő, illetve szociális városrehabilitációt jelent - közölte. Műfüves pályákat adtak át, országzászlóhelyet építettek, több közintézményt pedig felújítottak.

A gazdaságban is jelentős az előrelépés, amit az itt működő cégek telephelyfejlesztő beruházásai is fémjeleznek. A fejlesztésekkel a nógrádi térség felzárkózhat a Budapestet is magában foglaló központi régióhoz - mondta Becsó Zsolt.

(MTI)