Soltész Miklós szociális államtitkár szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy Korózs Lajos szocialista politikus egy náci tömeggyilkos tetteihez hasonlította a fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek egészségi állapotának komplex felülvizsgálatát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Korózs Lajos szavai nemcsak az áldozatokra és hozzátartozóikra nézve sértők, hanem azokra az orvosokra, szakemberekre is, akik a felülvizsgálatokat végzik.

Soltész Miklós szerint Korózs Lajos kijelentései még a volt vagy jelenlegi szocialista politikusokra, köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfőre, valamint minisztereire, Szűcs Erikára, Veres Jánosra vagy akár saját magára nézve is sértők lehetnek. Ezzel arra utalt, hogy a jelenleg folyó komplex felülvizsgálat rendszerét 2008-ban ők indították el.

fotó: Pelsőczy Csaba

Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor náci orvosának módszereihez hasonlította azt, ahogy a kormány felülvizsgáltatja a rokkantakat.

Az MSZP-s politikus arról beszélt, hogy a kormány "Mengele-tervet" hajt végre a Széll Kálmán Terv helyett. Úgy fogalmazott: "mint Auschwitzban a rámpán, egy ujjmozdulattal minősítenek munkára alkalmasnak végtag nélküli embereket".

Korózs Lajos szavaira reagáltak a felülvizsgálatot végző orvosok is, akik azt követelték, hogy az MSZP határolódjon el a szocialista képviselő "nácizó" nyilatkozatától, és a párt kövesse meg a megsértett szakembereket.

fotó: Pelsőczy Csaba

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője pedig azt írta, nyilatkozatával Korózs Lajos mélyen megsértette a holokauszt áldozatait.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői levelet írtak Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének, és azt kérték, a párt elnöksége egyértelműen határolódjon el Korózs Lajos kijelentésétől.     Soltész Miklós a sajtótájékoztatón a felülvizsgálati rendszerrel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy azzal azokat védik, akik adófizetőként a nyugdíjrendszert fenntartják, valamint azokat, akik valóban egészségkárosodottak.

Az MTI kérdésére azt mondta, idén 17 ezer új felülvizsgálatot végeztek, és mintegy 21 ezer korábban leszázalékolt ember felülvizsgálatát azok közül, akik márciusig visszajelentkeztek.

Soltész Miklós (fotó: Pelsőczy Csaba)

Arról beszélt: a felmérések mostani és korábbi adatai ugyanazok, ez szavai szerint azt jelenti, hogy a felülvizsgálat során nem használnak "durvább", vagy olyan módszert az orvosok, amely ne felelne meg a nemzetközi egészségügyi szervezet előírásainak.

Kitért arra is, hogy idén 40 milliárd forint feletti támogatást adnak azoknak a munkaadó cégeknek, ahol megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek dolgoznak, továbbá az Új Széchenyi Terv keretében egy 45 milliárd forintos pályázati keretnek a felét is új munkahelyek teremtésére fordítják.

(MTI)