A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár a Szabad egy táncra? - Az első lépés egymás felé című vasárnapi rendezvénysorozat bemutatóján kiemelte: a friss népszámlálási adatok alapján a 30 év alatti nők 88, a férfiak 90 százaléka egyedülálló.

A tanulási időszak meghosszabbodása miatt kitolódott a párválasztás ideje, és a diploma megszerzése utáni karrierépítés miatt is gyakran kevesebb a lehetőség párkapcsolat kialakítására - mondta. Hangsúlyozta: szeretnének segíteni a fiataloknak, vasárnapi rendezvényeikkel lehetőséget akarnak teremteni, hogy tartós kapcsolatot alakíthassanak ki. A Szabad egy táncra? programokat Budapesten és több vidéki városban - Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Miskolcon, Győrben, Szombathelyen és Székesfehérváron - rendezik meg vasárnap, a programokhoz Baja és Békéscsaba is csatlakozott - mondta. Hozzátette: a fővárosban 16 és 22 óra között a Nemzeti Táncszínház előtti téren várják az érdeklődőket.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Dalotti Tibor táncművész, a rendezvény egyik kezdeményezője kifejtette: hét műfaj kiváló képviselőit kérték fel, hogy a budapesti eseményen mutassák be a tánc sokféleségét, így megismerhető lesz a néptánc, a balett, a kortárs tánc, az argentin tangó, a rock and roll, a modern néptánc és a társastánc stílusa. A táncosok igyekeznek majd a közönséget is bevonni az előadásokba - jegyezte meg. Dalotti Tibor üdvözölte, hogy az Emmi támogatja a kezdeményezést. Bánhidi Petra argentintangó-világbajnok azt mondta, a tánc az a művészeti ág, amelyben a legkönnyebben lehet ismerkedni.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az Emmi a rendezvénysorozattal kapcsolatban korábban kiadott közleményében úgy fogalmazott: a helyszíneken izgalmas és sokakat érintő, a pártalálással, a párválasztással, a családalapítással kapcsolatos beszélgetések és előadások is várják a résztvevőket. A szervezésben a fővárosban és a megyeszékhelyeken működő Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak is közreműködnek.

A civil kezdeményezés alapján indult rendezvénysorozat kulturált körülmények között kíván lehetőséget biztosítani a találkozásra, az ismerkedésre.

(MTI/EMMI)