A Kormány döntött a fogyatékossággal élők számára ápolást nyújtó szociális intézmények átalakításáról, azok lakókörnyezetbe való integrálásáról – tájékoztatott Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden Budapesten, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Idősek Otthonában.

Soltész Miklós elmondta: a pályázatok lehetőséget adnak arra, hogy átformáljuk a gyermekvédelem, illetve a fogyatékosság területeit is. A Kormány a jelenlegi, nagylétszámú intézmények rendszerét egy háromszintű - lakás, lakóotthon és intenzív gondozást nyújtó lakócentrum - lakhatási szolgáltatássá alakítja át az egyéni szükségletek intenzitásától függően – mutatott rá.

fotó: Pelsőczy Csaba

Az államtitkár hangsúlyozta: a kiváltás azon fogyatékkal élő személyeket gondozó intézményekre vonatkozik, amelyek 50-nél több férőhellyel rendelkeznek. Az átalakítás célja, hogy az ellátottak - a segítő szolgáltatások igénybevételével, de az öngondoskodásra építve - önálló életvitelt folytathassanak.

Háromféle pályázati lehetőség lesz - folytatta az államtitkár - : a TIOP 3.4.1. "A" komponense 7 milliárd forint összegben, amely a fogyatékkal élő, pszichiátriai és szenvedélybetegekkel foglalkozó bentlakásos intézményekre vonatkozik. A TIOP 3.4.1 "B" komponense alapján a bentlakásos gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények kitagolására 3 milliárd forint áll rendelkezésre. A harmadik lehetőség a TIOP 3.4.2 pályázata, amely önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítésére vonatkozik, 5,77 milliárd forintos összegben – részletezte Soltész Miklós.

Az államtitkár rámutatott: jelenleg több száz idős, fogyatékkal élő honfitársunk él olyan körülmények közt, ahol 100 főnél is többen zsúfolódnak össze, a települések szélén, országhatáron, a társadalomtól izoláltan. Szeretnénk ezt az állapotot felszámolni, s egy háromszintű, lakhatási szolgáltató rendszert kialakítani – hangsúlyozta az államtitkár, majd hozzáfűzte: a központ az intenzív gondozást nyújtó lakócentrum lenne, 50 fő ellátására alkalmas lakóépületekkel. A második a lakóotthonok, maximum 12 fő részére. A harmadik szint pedig a lakás, 3-4 fő részére. Az államtitkár kiemelte: mindhárom szolgáltatás a társadalmi- és lakókörnyezetbe integráltan helyezkedne el.

A sajtótájékoztató végén Soltász Miklós elmondta: terveink szerint a Dunántúlon egy új javítóintézet kerül majd megépítésre, amellyel kiválthatnánk azt a méltatlan helyzetet, zsúfoltságot, amely az elmúlt évtizedekben kialakult. Erre 2,25 milliárd forint áll rendelkezésre – tette hozzá az államtitkár.

(kormany.hu)