Közel 23 millió forint keretösszegű pályázatot írt ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, hogy fellendítse a turizmust, mindenekelőtt a vízi turizmust – jelentette be Soltész Miklós kedden Tokajban, a Tisza partján rendezett sajtótájékoztatóján.

A tárca szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hozzátette, egy pályázó minimum 500 ezer, legfeljebb egymillió forint támogatást nyerhet, amihez ugyanakkora önerőt kell biztosítani – ennek felét készpénzben, a másik fele pedig akár közmunkával is hozzátehető.

Mint Soltész Miklós kiemelte, a pályázat célja vízitúra-táborhelyek kialakítása, felújítása, az infrastrukturális feltételek és higiéniás körülmények javítása. Az államtitkár elismerte, ez az összeg nem tud versenyezni százmilliós befektetésekkel, települések összefogásával azonban feltétlenül erősítheti a vízi turizmust – emelte ki a politikus, hozzátéve, ha a pályázat sikeres lesz, akkor a jövőben nagyobb lehet a támogatás.

Közhasznú társadalmi szervezetek, egyházak és egyházi fenntartású intézmények, önkormányzatok és a fenntartásukban működő intézmények, országos sportági szakszövetségek, valamint sportszövetségek pályázhatnak elektronikus úton augusztus 31-ig, míg a fejlesztéseket 2012. április végéig kell befejezni.

(kormany.hu)