Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára részt vett a Nem Adom Fel Alapítvány kezdeményezésére indult Zöld Kuckó öko-lakóotthon projekt február 17-i sajtótájékoztatóján. Az eseményen a résztvevők beszámoltak az első passzívházként működő közintézmény megvalósításának tervéről. Közlemény.

Soltész Miklós mellett még reszt vett az eseményen dr. Gallóné Nagy Judit, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Szociális Szolgáltató Főosztályának vezetője; Dudás Bence, a Magyar Passzívház Szövetség ügyvezetője; Papp Szabolcs és Farkas Katalin, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivői, valamint a Nemadomfel Együttes.

A „Jobb velünk a világ” rendezvénysorozat részeként tavaly novemberben a Nemadomfel Együttes, a Csík Zenekar és a Kiscsillag jótékonysági koncertet adott, amelynek célja egy passzívházként működő lakóotthon létrehozása. Az otthon a tervek szerint nappali ellátást biztosít majd 10 fogyatékossággal élő fiatalnak. A rendezvénysorozatot fogyatékossággal élő fiatalok szervezik immár harmadik éve, bizonyítva, ők is képesek arra, hogy példát mutassanak a társadalomnak.

A Zöld Kuckó öko-lakóotthon modern környezetvédelmi technológiát felhasználva az ország első olyan közintézménye lesz, amely passzívházként működik majd, vagyis fűtési energiaigénye és széndioxid-kibocsátása nagyságrendekkel kisebb, mint egy hagyományos házé. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Nem Adom Fel Alapítvány kezdeményezése mellé állt és egy önkormányzati tulajdonú telket biztosít a lakóotthon számára.

A lakóotthon építésére a Magyar Passzívház Szövetség a Nem Adom Fel Alapítvánnyal közösen országos tervpályázatot hirdet 2011. február 24-én építész, műszaki és tervezői tanulmányokat folytató egyetemistáknak és főiskolásoknak. A végleges tervek és pályázati ötletek megvalósítása építész segítségével történik. Az építkezés várhatóan még idén szeptemberben megindul és a tervek szerint 2012 őszén már beköltözhet az első lakó az új öko-otthonba.

Az eseményen az államtitkár beszélt a tárca azon programjairól, amelyek a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadását segítik. Kiemelte ezek közül a Szolidaritás Nagykövete és a „Segítő Vásárlás” programot. Orsós Zsolt vak sportoló a szolidaritás nagyköveteként általános- és középiskolákat látogat meg és megismerteti a diákokat a fogyatékossággal élők mindennapi nehézségeivel, örömeivel és a segítségnyújtás lehetőségeivel. A tárca tavaly decemberben indította útjára hagyományteremtő jelleggel a fogyatékossággal élők által gyártott termékek kiállítását és vásárát Segítő Vásárlás néven, elősegítve a termékek piacra jutását és a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadását.

(Szociális, Család- és Ifjásügyért Felelős Államtitkárság, kormany.hu)