Nem csak az egyén, hanem az egész társadalom érdeke, hogy a megváltozott munkaképességű emberek újra munkába tudjanak állni – jelentette ki Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken Szegeden, ahol együttműködési megállapodást írt alá a Szegedi Tudományegyetem és a megváltozott munkaképességű emberek egyik legnagyobb hazai foglalkoztatója, a Szegedi SZEFO Zrt.

Az államtitkár elmondta, lehetőséget kell teremteni, hogy a fogyatékkal élő emberek ne otthon bezárkózva, hanem munkahelyen, a többi ember között élhessenek. Az aláírt megállapodás azért nagyszerű - folytatta -, mert két világszínvonalú szervezet találkozásából született. Soltész Miklós kiemelte, hogy a SZEFO Zrt. munkatársai megérdemlik a törődést és a segítséget, aminek eredményeként remélhetőleg néhány éven belül új telephelyre költözhetnek.

Dr. Szabó Gábor, Kiss Sándor Csaba, Soltész Miklós (fotó: Pelsőczy Csaba)

Az együttműködés keretében – az egyetem kutatói által irányított rehabilitációt követően – az állami tulajdonú vállalat munkaterápiás lehetőséget biztosít a megváltozott munkaképességű emberek számára, és az adott munkakört ellátni képes munkavállalókat a cég a jövőben is foglalkoztatná. A SZEFO Zrt. támogatása egyúttal hosszútávon biztosítja a rehabilitációval foglalkozó szakemberek utánpótlását is.

Dr. Szabó Gábor, Kiss Sándor Csaba, Soltész Miklós (fotó: Pelsőczy Csaba)

A megállapodás célja, hogy az agyvérzés következményeként korlátozott beszédképességgel – afáziás betegséggel – élő emberek segítséget kapjanak beszéd- és kommunikációs képességük rehabilitációjához, és ezzel sokuk számára ismét megnyílhasson az út a munka világába. Az erről szóló megállapodást Prof. Szabó Gábor rektor, és Kiss Sándor Csaba elnök-vezérigazgató írta alá.

(kormany.hu)