Négymilliárd forintból újulnak meg a megyei rehabilitációs szakigazgatási szervek épületei a megyeszékhelyeken - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára hétfőn, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár közölte: új épületek épülnek és régiek újulnak meg az Új Széchenyi Terv keretében. Az előkészítés több mint két évig tartott, mert szerették volna az új kormányzati- és szakigazgatási szervek struktúrájához igazítani a kivitelezéseket - tette hozzá. Soltész Miklós örömét fejezte ki, hogy Székesfehérvár központjában olyan épület újul meg, amely a felülvizsgálatra jelentkezők mellett a más egészségügyi ellátásra érkezőket is kiszolgálja. A beruházás során 171 millió forintot építésre, 30 milliót korszerű vizsgálati eszközök, berendezések, számítógépek beszerzésére fordítanak.

Az államtitkár kiemelte: Komárom-Esztergom és Pest megyében már 21. századi körülmények várják a rászorulókat. A többi megyeszékhelyen már elkezdődtek az építkezések, illetve akadnak olyan települések, ahol az építkezések a napokban indulnak, esetleg most írják ki a közbeszerzéseket. Reményét fejezte ki, hogy év végére mindenhol teljesen új környezetben fogadhatják a szolgáltatásokat igénybe vevőket. Soltész Miklós a székesfehérvári fejlesztésről elmondta: a Távirda utcai épület teljesen akadálymentes lesz, megújulnak a kezelők, a vizsgálati termek, irodák. Hozzátette: csakúgy, mint a többi helyszín esetében, itt is kikérték az érintett szervezetek véleményét.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, hogy a teljes külső hőszigetelés és nyílászáró csere mellett a földszintet és a második emeletet is teljesen felújítják. A beruházás keretében lift épül, mert eddig csak lépcsőkön voltak megközelíthetők az emeleti kezelők. A kivitelezés várhatóan májusban kezdődik, és a befejezést követően a hatósági ügyintézés és a felülvizsgálatok egy helyszínen lesznek elérhetők.

(MTI)