Az egymáshoz közeledés és a közös sport jegyében kezdődött meg a Fehér bot hetek című rendezvénysorozat hétfőn a zuglói Szent István Gimnáziumban. Soltész Miklós szociális államtitkár arról beszélt, az idei programokkal azt akarják elérni, hogy a fiatalok merjenek nyitni, közeledni a vak és gyengén látó emberek felé.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arra biztatta a vakok és gyengén látók intézményeinek közelében fekvő gimnázium diákjait, vegyék fel a kapcsolatot a környéken tanuló, az ott élő látássérültekkel, ismerjék meg egymást, sportoljanak, csörgőlabdázzanak együtt, szervezzenek közös programokat.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója elmondta, a Fehér bot hetek programjaként szerdán a Városligetben közös nyitott sportnapot tartanak, ahol egyebek mellett lengőteke- és vakfocimeccset is rendeznek. A programokkal arra akarják felhívni a társadalom és különösen a fiatalok figyelmét, hogy a látássérültek speciális segítséget igényelnek, ezért is indítanak a szerdaihoz hasonló "érzékenyítő" programokat - mondta. Ennek keretében levetítenek egy filmet, amelyben azt mutatják be, hogy a jó szándékú emberek "rossz technikákkal" miként próbálnak segíteni a látássérülteknek, és azt is bemutatják, mit jelent az igazi segítség.

Az igazgató az intézményét érintő fejlesztésekről elmondta: 3,5 milliárd forintot kaptak arra, hogy a vakok és gyengén látók minél önállóbban tudjanak élni. Megújulnak a Hermina úti és a Hungária körúti intézményeik, Tatán pedig rehabilitációs központ épül.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Orsós Zsolt vak szolidaritási nagykövet, csörgőlabda-versenysportoló, aki az államtitkárság megbízásából három éve járja az országot, hogy az iskolákban bemutassa a látássérült emberek világát, a diákokat ugyancsak arra buzdította, merjenek közeledni a látássérült emberekhez.

A Vakok Állami Intézete által kiadott tájékoztató szerint minden év október második csütörtökén ünneplik a látás, és október 15-én a fehér bot világnapját. A szociális adatai szerint hazánkban mintegy 80 ezer látássérült él, és számuk évente 4-6 ezerrel nő.

(MTI)