Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) két és fél millió forinttal támogatja a péterrévei Nagycsaládos ház nevű közösségi intézmény építését a Vajdaságban – jelentette be a tárca szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten. Soltész Miklós elmondta: egy 200 négyzetméter alapterületű 80-100 fő befogadására képes házat fog felépíteni a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége.

Az államtitkár a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és az Óbudai Népzenei Iskola karácsonyi ünnepségén arról is beszélt, a 20 évvel ezelőtt elhunyt Antall József, a rendszerváltást követő első miniszterelnök mondta ki először azt, hogy bár jogilag 10 millió magyar ember miniszterelnöke, de lélekben 15 millió magyaré.

Elmondta: mára ez az álom megvalósult, noha jogilag Orbán Viktor sem miniszterelnöke a határon túli magyaroknak, ám olyan jogi egyesítés történt, amire óriási szükség volt. Álláspontja szerint a magyar állampolgárság egyszerűsített biztosításával nem gesztust gyakorol az anyaország, hanem az a visszafogadást és a testvéri közösség kiépítését jelenti.

Soltész Miklós fontosnak nevezte azt a munkát, amit a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége végez a nemzettudat erősítése, illetve a magyarság megtartása érdekében.

(MTI, kormany.hu)