Csaknem 1,7 milliárd forint uniós támogatást nyert el a Zsókavár projekt harmadik üteméhez Budapest XV. kerületi önkormányzata. A támogatási szerződést január 31-én írta alá László Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester és Bozzay Péter, a Pro Régió Ügynökség ügyvezetője.

A rendezvényen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kiemelte: a társadalom lecsúszásának megakadályozásában fontos a közösségteremtés és az, hogy tudjanak tenni saját magukért azok, akik szociális támogatást kapnak. Szavai szerint a XV. kerület programja - hasonlóan a VIII., IX. és XXI. kerületéhez - valódi szociális városrehabilitációt jelent. A négy városrész közel 10 milliárd forintot költhet a projektekre.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az államtitkár úgy vélte: ezekben a beruházásokban nemcsak épületek, szociális és egészségügyi intézmények újulnak meg, hanem az egész mögött ott van az a gondolkodás, hogy miként lehet az embereket segíteni, életüket megváltoztatni.

László Tamás jelezte: a másik három kerülettel stratégiai szövetséget kíván kötni a közeljövőben, mert szükségesnek tartja a közös gondolkodást. A polgármester ismertette, hogy a Zsókavár projekt első két ütemében több elemet is az országban egyedülálló módon valósítottak meg. Példaként említette, hogy a lakóépületek falai a szokásosnál vastagabb, 16 centiméteres hőszigetelést kaptak, ami a 10 százalékos kormányzati rezsicsökkentésen kívül önmagában is rendkívüli csökkenést jelentett a lakók számláiban.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Szólt arról is, hogy a széttagolt betegellátást újraszervezték: praxisközösségek jöttek létre, aminek előnyei közé tartozik a közös eszközbeszerzés, az egészségügyi- és szűrőprogramok. A most induló harmadik ütemben megvalósul az úgynevezett Spirálház, ami a városközpontba helyezi a szociális szférát, és megújul a Hartyán közi általános iskola is, ahol az energetikai korszerűsítésén túl megújul az iskolakert, az étkeztetés, a tornaterem és egy műfüves pályát is létesítenek.

(MTI/Emmi)