Fogyatékosságbarát munkahely díjat kapott a XI. és a XVI. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatala, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara valamint öt, megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató cég hétfőn Budapesten.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Salva Vita Alapítvány, az Amerikai Kereskedelmi Kamara és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület közösen átadott díjának célja, hogy elősegítse az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását.

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár az elismerések átadásán arról beszélt, hogy a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása nemcsak a munkavállalók számára előnyös - mert így eltartottból értékes munkát végző emberekké válhatnak -, hanem a munkahelyi közösségek is sokat nyerhetnek velük.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Az államtitkár arra biztatta a munkaadókat, hogy minél több megváltozott munkaképességű embernek adjanak munkát, mert szavai szerint hosszabb távon megtérül ez a bizalom. Az elmúlt négy év kormányzati eredményeiről szólva az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy 16 ezerrel több fogyatékossággal élő ember dolgozik most, mint 2010-ben.

Az elismerésre - 2010 óta minden évben - azok a munkáltatók pályázhatnak, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a sérült álláskeresők foglalkoztatását elősegítő gyakorlatukat. Az elismerés a munkáltatót az elmúlt években "védjeggyé vált" logó használatára jogosítja, amely a társadalomnak és a fogyatékkal élőknek azt közvetíti, hogy a szervezet pozitívan fogadja a fogyatékos álláskeresők jelentkezését. A pályázóknak be kell mutatniuk, milyen rövidtávú, három hónapon belül megvalósítandó és középtávú - két éven belül megvalósítandó - fejlesztéseket terveznek a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatása, jobb munkakörülményeik érdekében. A nyertes pályázó két évig használhatja a Fogyatékosságbarát munkahely logót.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Idén a díjat nyolcan vehették át: Újbuda polgármesteri hivatala, a főváros XVI. kerületének önkormányzata, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara, valamint öt cég, az evopro Informatikai és Elektronizálási Kft., az Iron Mountain Magyarország Kft., a Jabil Circuit Magyarország Kft., a Work Force Kft. valamint a Borhy Palota Kert Bt. Az indoklás szerint a XI. kerület polgármesteri hivatala azért kapta meg az elismerést, mert az önkormányzat dolgozói, vezetői nagy számban vettek részt úgynevezett "érzékenyítő tréningeken", ahol a különböző fogyatékosságokról tudhattak meg többet.

Az újbudai hivatalban jelenleg négy megváltozott munkaképességű személy dolgozik. A XVI. kerületi önkormányzatnál két fogyatékkal élő munkavállaló dolgozik, 13 pedig saját intézményeinél. Az indoklás szerint az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán - ahol öt megváltozott munkaképességű dolgozik - kidolgozták a fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű munkavállalók felvételére és megtartására vonatkozó irányelveket, szabályzatokat.

(MTI)