A budapesti Millenáris volt a helyszíne szombaton annak a családias rendezvénynek, amely az „Európa a családokért, a családok Európáért” című, március 28. és április 2. között megrendezendő tematikus hétről tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit.

Magyarország az Európai Unió soros elnökeként kiemelten fontos feladatnak tartja, hogy beemelje a demográfia ügyeit az uniós közbeszédbe. A Népesedési és Családpolitikai Hét célja az, hogy lehetőséget teremtsen a véleménycserére és rávilágítson arra: milyen sürgős szükség van a politikák meghatározásában a családokat érintő mindenféle vonatkozásra kiterjedő horizontális megközelítésre.

A szombat délutáni rendhagyó sajtótájékoztató Réthelyi Miklós köszöntőjével kezdődött. A nemzeti erőforrás miniszter hangsúlyozta: a soros elnökség félévének programjai között kiemelt szerepet kap a család, mint a társadalom alapegysége. Ez az egység egy dinamikus rendszer, ami - folytatta - mindig változik, ám ez a változás önmagában egy csoda. A Családpolitikai hétről szólva elmondta: céljuk, hogy tudatosuljon az emberekben a család fontossága, merjenek gyermeket vállalni, hiszen - fűzte hozzá - jelenlétük alapvetően határozza meg életünket.

Fotó: Botár Gergely

Győri Enikő, európai ügyekért felelős államtitkár - édesanyaként - többnyire gyermekei körében tölti a hétvégéit. A rendhagyó rendezvény azonban lehetőséget adott arra, hogy családjával együtt vegyen részt azon a sajtótákékoztatón, ahol beszédében üdvözölte a Családok Hete és az Uniós elnökség összefonódását. Az államtitkár egy asztalra kitett képre mutatva emlékeztetett: tavaly ősszel hirdetettek meg egy pályázatot, ahol rajzokkal üzenhettek Európának a kicsik. Ezek az alkotások - fűzte hozzá - a magyar elnökség rendezvényeire látogató vendégekhez kerülnek. Győri Enikő kiemelte: a 27 tagállam egy nagy család, közös értékekkel és kölcsönös tisztelettel egymás iránt. Tennünk kell azért, hogy mindenki egyenrangú legyen és törekedni kell - a családokat szem előtt tartva - olyan gazdasági intézkedések meghozatalára, melyek biztosítják azt, hogy ne a jövő generáció költségén éljünk ma - húzta alá az európai ügyekért felelős államtitkár.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a tematikus hét programjainak ismertetését követően kitért arra: egy negatív demográfiai irányzat indult el Európában, ennek a problémának pedig - tette hozzá - nagyobb prioritást kell adni, amire a soros elnökség egy kitűnő alkalom. A politikus felidézte: sokan óvták Magyarországot a téma hangsúlyozásától, mondván a család egy elavult fogalom. Szerencsére - fűzte hozzá - a család fontossága megkérdőjelezhetetlen volt az elnökség által eddig szervezett gyermekvédelemről, fogyatékosságról, esélyegyenlőségről és az ifjúságról szóló konferenciákon is.

Fotó: Botár Gergely

Az államtitkár aláhúzta: azon túl, hogy a családokról szóló hét az elnökség kiemelt programja, a társadalom teljes összefogására van szükség a jövőben is.

A rendezvényt Gloviczki Zoltán, közoktatásért felelős helyettes államtitkár bűvészprodukciója zárta, ezt követően pedig szervezők meginvitálták a kicsiket és nagyokat egyaránt, egy közös palacsintázásra és kakaózásra.

(kormany.hu)