A gyermekvállalás nem lehet a szegénység vállalása – jelentette ki Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár azon a rendhagyó sajtótájékoztatón, amelyen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium médiakampánnyal, rendezvénysorozattal és pályázattal hívta fel a figyelmet a nők és férfiak társadalmi egyenlőségére, a családi életet támogató munkahelyek fontosságára, valamint az esélyegyenlőségre.

Az eseményen részt vett Nagy Anna kormányszóvivő, aki emlékeztetett rá: a kormány sok olyan intézkedést vezetett be, ami a gyermekvállalást és a családok támogatását segíti elő. Kiemelte a nők 40 év munkaviszony utáni lehetőségét a nyugdíjba vonulásra, a családokat támogató adórendszert, illetve a GYES választható, hároméves időtartamát.

fotó: Horváth Ernő

A riasztó demográfiai adatok miatt is a magyar soros elnökség kiemelt témája közé emelte a családokat - emlékeztetett Soltész Miklós. Mint mondta, számos olyan programot indítanak el a jövőben, mely a lakosság számára is nyilvánvalóvá teszi, hogy az erős társadalom alapja a család. A programok költsége megközelítőleg száztíz millió forint, melynek 80 százalékát az Európai Unió finanszírozza a PROGRESS közösségi foglalkoztatási és és társadalmi szolidaritási programja keretében.

Az államtitkár tájékoztatta a sajtó képviselőit egy esélyegyenlőségi adatbázis felállításáról is, ahol az érintettek megtalálhatják majd az őket érdeklő információkat. Az Esélyegyenlőségi Napokat húsz helyszínen rendezik május-júniusban, mely rendezvények a sokféleség ünneplése révén támogatják a kisközösségek életét, továbbá a társadalmi együttélést és elfogadást.

fotó: Horváth Ernő

Soltész Miklós említést tett az Ütközések elnevezésű, az elmúlt húsz év tapasztalait vizsgáló nemzeti konferenciáról, illetve az Országos Fejlesztéspolitikai Képzésről, mellyel az adminisztratív területen dolgozó munkatársakat készítik fel a fogyatékossággal élőkkel való együttműködésre.

A sajtótájékoztató kiemelt témája volt az az általános tudatformáló kampány, mely a média segítségével próbál meg különböző üzeneteket eljuttatni az emberekhez. A médiakampány küldetése, hogy növekedjen a nemek közti szolidaritás és partnerség elsősorban a munka és családi élet tekintetében.

A hirdetések nem csupán a férfiak és nők számára fogalmaznak meg üzeneteket, - fogalmazott az államttikár - hanem a munkaadók számára is: jó otthoni háttérrel hatékonyabb a munkavégzés. Soltész Miklós hangsúlyozta az élet - mára már az Alaptörvényben deklarált -  fontosságát, és felhívta a figyelmet az alternatív lehetőségekre az abortusszal szemben. Hozzátette: számos szülő vár arra, hogy örökbefogadhasson gyermeket, amit - fűzte hozzá – jóval egyszerűbben lehet megtenni, mint korábban, illetve az örökbefogadási GYES intézménye is létezik már.

fotó: Horváth Ernő

Kopp Mária, a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese nemzetközi kutatásokra hivatkozva támasztotta alá a család szerepének kiemelkedő jelentőségét.

Fűrész Tünde,  a NEFMI Családpolitikai Főosztályának vezetője bejelentette, május 13-án, egy konferencia keretében hirdetik meg a Családbarát Munkahely Díjat. Kiemelte: szeretnék visszaállítani az első Orbán-kormány által elindított - majd a későbbiekben jelentőségéből sokat vesztő - pályázat rangját. A főosztályvezető emlékeztetett: a Családünnep Európával rendezvény folytatásaként május 15-én újra szeretettel várják az érdeklődőket a Családok Nemzetközi Napja alkalmából a Millenárison.

(kormany.hu)