Erdei iskolát avattak pénteken Somogyszobon. A háromhektáros területen a helyi Mocz és Társa Magánerdészeti Kft. által megvalósított beruházást - amelyet az Európai Unió 65 százalékban, több mint 34 millió forinttal támogatott - Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára adta át.

Egy ilyen ünnep lendületet, lehetőséget ad egy közösségnek, egyúttal üzenete is van - hangsúlyozta köszöntőjében az államtitkár, hozzátéve: ennek az iskolának az az üzenete, hogy lehetőséget ad a nagyvárosi gyerekeknek arra, hogy megismerkedjenek az erdővel, a vidéki élettel. Továbbá azt is üzeni, hogy a magyar kistelepülések megtartó erejét növeli az erdészet és a mezőgazdaság, ezek megismeréséhez, a vidéken élők munkájának megbecsüléséhez is hozzájárul az iskola - mutatott rá a politikus. Úgy vélekedett: az itt szerzett ismeretek a későbbiekben is hatással lesznek a fiatalokra.

Soltész Miklós arra kérte az ország magánerdeiben, illetve állami erdészeteiben dolgozókat, tegyék lehetővé, akár a Start-munka keretében foglalkoztatva, akár más módon, hogy a szegényebb körülmények között élők téli tüzelőhöz jussanak.

Mocz András, az erdei iskolát felépítő és működtető magánerdészet ügyvezető igazgatója kiemelte: fontos szerepet szeretnének betölteni a térség környezeti és erdészeti nevelésében. A komplex erdei iskolai program célja, hogy lehetőséget adjon megismerni az erdei életközösséget, az erdészek munkáját, az erdő- és vadgazdálkodást - tette hozzá.

Háttér

Az erdei iskolában komfortos körülmények között egy-egy turnusban negyven fiatalt tudnak fogadni. A létesítménytől egy hat kilométer hosszú tanösvényen lehet eljutni a Vackor pihenőhöz, ahol természetes környezetükben figyelhetők meg a húszhektáros vadaspark állatai.

(MTI)