A család egy életet meghatározó együttlét – hangsúlyozta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vasárnap, a Családok Nemzetközi Napja alkalmából megtartott vidám majálison. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas kikapcsolódást nyújtó program az április 2-i Családünnep Európával című rendezvény, bombariadó miatt elmaradt részét pótolja be, illetve további meglepetésekkel is várja az érdeklődőket.

Réthelyi Miklós köszöntőjében felhívta a figyelmet a családok - 21. században is – kiemelkedő jelentőségére. Mint mondta, két ember kapcsolata indítja el, majd egy közös döntés meghozatalával, gyermekek vállalásával teljesedhet ki egy életet meghatározó együttlét. Életre szóló szövetség ez – tette hozzá.

Fotó: Botár Gergő

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a legkülönbözőbb oldalakról próbálja segíteni a családokat, emelte ki a miniszter, hozzátéve: az oktatás, az egészségügy, a sport és a kultúra területén is igyekeznek a családok szempontjából előnyös intézkedéseket hozni.

Fotó: Botár Gergő

Soltész Miklós, a NEFMI szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára nyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a közel egy éve felállt új kormány megalakításakor fontosnak tartották egy családokat segítő, gyermekvállalást ösztönző koncepció kialakítását. A közelmúltban elindított életvédő kampány azt hivatott hangsúlyozni, hogy nem kell lemondani a már megfogant gyermek életéről, ha valaki nem áll készen a felnevelésére. A pénteken útjára indított Családbarát Munkahely Pályázattal pedig világossá szerették volna tenni azt, hogy a családok megerősítése megoldhatatlan a munkahelyek családbaráttá tétele nélkül – fogalmazott az államtitkár.

Fotó: Botár Gergő

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által meghirdetett babazászló pályázat nyertes pályaműveit szülészeti osztályokon fogják kihelyezni – ismertette Soltész Miklós, majd a majálist előkészítők munkáját megköszönve nyitotta meg a rendezvényt.

Az érdeklődő családokat, valamint kicsiket és nagyokat egyaránt  színes programok várják egész nap a Millenárison.

(kormany.hu)