Közel egymilliárd forintos kormányzati támogatással felújítják a Vakok Állami Intézetét (VÁI), a budapesti intézményben a korszerűsítéssel kétszáz bentlakó és több mint száz bejáró látássérültnek teszik könnyebbé a mindennapjait.

Soltész Miklós elmondta, a kormány a múlt heti ülésén döntött arról, hogy a VÁI budapesti központjának 972 millió forint támogatást nyújtanak; egyebek mellett teljesen akadálymenetesítik az intézményt, továbbá korszerűsítik a belső munka-, közösségi és lakótereket, a mosdókat, elvégzik a gépészeti felújítást, kicserélik a régi ablakokat és hőszigetelik az épületeket.



A májusban kezdődő, a XIV. kerületi Hermina úti és a Hungária körúti épületegyüttest érintő munkálatok várhatóan még az idén decemberben befejeződnek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az 1916-ban, illetve 1937-ben elkészült intézményeken ilyen mértékű átalakítást, illetve felújítást még nem végeztek.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy az Új Széchenyi Terv keretében tavaly két pályázattal összesen 2,5 milliárd forintot fordítottak a látássérültek rehabilitációjára, ebből az összegből 1,3 milliárd forintot biztosítottak a Tatán létesítendő új országos bentlakásos rehabilitációs központ kialakítására.

Fotó: Botár Gergely

E programokra utalva Szőke László fogyatékosságügyi főosztályvezető – aki maga is látássérült – arra emlékeztetett, hogy a most megújuló VÁI-ban már több mint három évtizede nyújtanak elemi, illetve komplex rehabilitációs szolgáltatásokat a látássérült emberek számára. (Az elemi látásrehabilitáció során a látássérült embereknek megtanítják, hogyan lássák el önmagukat otthon, hogyan közlekedjenek, így csökkentve a másokra való ráutaltságukat.)

Tapolczai Gergely (Fidesz) siket országgyűlési képviselő jelnyelven azt közölte, hogy egy másik támogatásnak köszönhetően a jövőben a vidéki rehabilitációs központokban is könnyebben kaphatnak majd segítséget a látássérültek önálló életvitelük kialakításához.

A most bejelentett beruházásra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyatékos emberek számára milyen fontos azoknak a közösségeknek, intézményeknek a megteremtése, ahol összejöhetnek, ahol otthont találhatnak.

Magyarországon több mint 80 ezer látássérült ember él, évente 4-6 ezren veszítik el a látásukat.

(MTI; Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság)