A Kormányzat továbbra is a bővítendő szolgáltatási területek között számol a bölcsődei hálózattal – jelentette ki azt megelőzően a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, hogy csütörtökön, Budapesten átadta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elismeréseit a II. Bölcsődék Napján.

A 2010-es választásokat követően az Orbán-kabinet – sok más területtel egyetemben – felülvizsgálta a még 2007-ben elindított Európai Uniós fejlesztési programokat, de természetesen a bölcsődei férőhelybővítéseket célzó fejlesztéseket változatlanul hagyta, hiszen azok kivétel nélkül jó, szükséges célokat szolgálnak – szögezte le Nyitrai Imre, majd hozzátette: nem minden, az előző kormányzat alatt kezdődött projekt „ördögtől való”.

fotó: Horváth Ernő

A szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a hazai bölcsődei nevelés közel 160 éves története alatt a terület folyamatos megújuláson megy keresztül, a kiemelkedően magas szakmai színvonal mellett pedig a férőhelyek számában európai összehasonlításban is kecsegtető helyen állunk.

A jövővel kapcsolatban le kell szögeznünk – mondta a politikus -, hogy a már elkészült civil szociálpolitikai koncepcióban továbbra is „bővülő szolgáltatási hálózatok” között szerepel a bölcsődék ügye, hiszen a jó családi, de társadalmi működésben is fontos szerepe van ezen intézményeknek.

Nyitrai Imre aláhúzta: növelni szeretnék az e szférában dolgozó pedagógusok számát, ezért is készül el 2012-re az új életpályamodell, amelyet 2013-tól vezetnek be a tervek szerint.

fotó: Horváth Ernő

A Magyar Bölcsődék Egyesülete elnöke, beszédében röviden áttekintette a hazai bölcsődék és az intézményi nevelés történetét. Mint hangsúlyozta, az évek alatt jó színvonalú, optimális, gyerek- és családcentrikus rendszer alakult ki.

Acsainé Végvári Katalin - visszautalva Nyitrai Imre szavaira - úgy vélte, a szociális rendszer jelenleg folyó átformálása során a 0-3 éves korú gyermekek nevelésével foglalkozó intézmények helye - szerencsére - nem fog változni, sőt - fogalmazott -arra kaptunk ígéretet, hogy tovább fejlődhetünk. Az elnök kijelentette: a szakmát végre elismeri a társadalom, ami azért is fontos, mert nélkülük nem működhet megfelelőn.

Az eseményt követően Nyitrai Imre átadta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elismeréseit is.
Pro Familiis Díjat vehetett át Acsainé Végvári Katalin, Tárnoki Erzsébet és Dr. Révész Piroska, több pedagógus pedig miniszteri dícséretben részesült.

A díjazottak teljes névsorát a kapcsolódó anyagok között olvashatja.

(kormany.hu)