A Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatot írt ki a rehabilitációval foglalkozó szolgáltatóközpontok számára - ismertette Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos a Vakok Állami Intézetében. A Szőke László, a NEFMI Fogyatékosságügyi Főosztályának vezetőjével és Szabóné Berta Irén, az Intézet igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón elhangzott: az ellátásra rászoruló emberek maradéktalanul megkapják a rehabilitációjukhoz szükséges szolgáltatásokat.

A pályázat kiírásának hátteréről a főosztályvezető elmondta: korábban részben állami forrásból, részben egy uniós projekt keretében kapott pénzt a látássérültek rehabilitációjával foglalkozó hét regionális központ. A szolgáltatók öt évre vállalták a feladat ellátását - hangsúlyozta Szőke László. Február 28-án az uniós program lejárt, a rehabilitációs központok pedig jelezték a minisztériumnak, hogy nem rendelkeznek elég működési forrással. Az előző kormány nem készített középtávú pénzügyi tervet, amely biztosította volna a szolgáltatás további fenntartását.

A Kormány természetesen fontosnak tartja, hogy a látássérült emberek ne maradjanak szolgáltatás, illetve ellátás nélkül. Ennek érdekében február elejétől egyeztetést kezdeményeztünk a rehabilitációs központokkal, elektronikus úton pedig adatokat kértünk be a működésükről. Azt tapasztaltuk, hogy korábban nem volt egységes adatszolgálatási kötelezettség, a központok teljesen eltérő módon értelmezték a kérdőívet - fogalmazott a főosztályvezető. Megjegyezte, hogy az egyeztetések során megegyezés született pályázat kiírásáról a finanszírozás biztosítása érdekében, ennek ellenére még a pályázat előkészítése alatt sajtókampány indult a minisztérium ellen.

fotó: Horváth Ernő

Április 18-án került kiírására a pályázat - ismertette Bernáth Ildikó miniszteri biztos. A feladatellátás részleteit és finanszírozását magas szintű grémium állította össze, melynek tagja volt a Vakok Állami Intézete, a Fogyatékosok Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és a Siketvakok Országos Egyesületének képviselője is - fűzte hozzá.

A pályázat összege a bonyolító közalapítvány 8 millió forintos díjával együtt 140 millió forint, ezt az összeget a tárca saját költségvetéséből biztosítja. A 132 milliós keretre valamivel több, mint 125 millió forint igény érkezett. A pályázatokat a közalapítvány kuratóriuma bírálta el május 26-án. A nyertesek gyakorlatilag ugyanazok a szerveztek voltak, amelyek korábban is elláták ezt a feladatot. A pályázati forrás 2011 március 1. és december 31. között biztosítja a működést - mondta.

fotó: Horváth Ernő

A Kormány és a minisztérium számára az a legfontosabb, hogy az ellátásra rászoruló emberek maradéktalanul megkapják a rehabilitációjukhoz szükséges szolgáltatásokat.

A Vakok Állami Intézetének igazgatója beszámolt a pályázati technikai részleteiről és intézménye szakmai részvételéről.

(kormany.hu)