Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának beszéde az életvédelemmel, magzatvédelemmel foglalkozó, Az élet: ajándék elnevezésű nemzetközi konferencián. Magyar Parlament, 2012. szeptember 28.

Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Kedves Vendégeink!

Szeretettel köszöntöm mindazokat, akik egyetértenek azzal az alapvetéssel, hogy az anya, a magzat és az édesapa szabadságjogai közösek. Sokan gyűltünk itt, az ország házában össze ennek a gondolatnak a jegyében határainkon belülről és távoli országokból is.

Természetesen köszöntöm mindazokat is, akik még nem gondolkoznak így, akik e személyeket különválasztják és egymástól elválasztva próbálnak küzdeni szabadságjogaikért. Hosszabb távon őket is várjuk egy közös, felelősségteljes munkára, ami mindannyiunk érdeke: az egész nemzet, de az egész világ érdeke is.

Ha megengedik, egy idézettel kezdem mondandómat. Magyarország egykori békediktátummal elcsatolt területén, Erdélyben él egy ferences szerzetes, Csaba testvér. Ő több száz, sőt, immár több ezer gyermeknek az életét mentette meg azzal, hogy iskolákat, otthonokat nyitott és befogadta, nevelte vagy örökbe fogadta őket.

Csaba testvér mondta egyszer: „Nekem minden gyermek olyan, mint egy csoda... Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják. És bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni térdenállva, fehér kesztyűben, miliméterről miliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a Jóisten teremtette az embert - még az elhagyott utcagyermeket is. A munkatársaimmal azt szeretnénk elérni, hogy a gyermekből az Isten által beléje teremtett szépet, jót kihozzuk, kibontakoztassuk. Fiad született? Ki tudja, hátha ő lesz a 21. század József Attilája? Vagy talán ő fogja felfedezni az AIDS-betegség gyógyszerét? Isten remekműveket akar ajándékozni a családoknak, a nemzeteknek. Milyen jó lenne, ha nem félnénk elfogadni őket.“

Tisztelt Megjelentek!

Úgy gondolom, mindannyian, akik komolyan veszik e konferencia címét és az életre valóban ajándékként tekintenek, maguk is hasonlóan gondolkoznak.

Ez pedig, és mindaz, ami a napokban New Yorkban történt, kötelez bennünket. Kevesen tudják, híradások is csak elvétve számoltak be arról, hogy Magyarország köztársasági elnökét New Yorkban milyen megtiszteltetés érte. Rangos kitüntetést vehetett át a Szentszéknek az ENSZ mellett működő állandó megfigyelő missziójától azért, mert megítélésük szerint Magyarország sokat tett az elmúlt években az emberi élet és a házasság intézményének tiszteletben tartásáért. Az „Út a Békéhez Díj“ kitüntetésre legyünk nagyon büszkék és köszönjük meg mindazoknak az áldozatos tevékenységét, akik az elmúlt hónapokban és években, évtizedekben anyaként, apaként vagy életvédő szervezetekként részt vállaltak ebben a munkában. Köszönet illeti természetesen mindazokat is, akik az államigazgatás, vagy a törvényhozás területén küzdöttek-küzdenek ezért a nemes célért.

Tisztelt Hallgatóság!

Ennek a konferenciának az üzenete annak címében foglaltatik. Az élet: ajándék. Az ajándékot pedig nem lehet másképp, mint szeretettel adni, szeretettel közvetíteni. Így közelítsük meg mi is azokat a lányokat, édesanyákat, akik sokszor nagyon nehéz élethelyzetbe kerülnek és kétségbeesésükből fakadóan egy nagyon súlyos tettet szándékoznak elkövetni. Sose taszítsuk el őket! Sose ítéljük meg őket! A szeretet szavával segítsük őket lelkileg, testileg és segítsük őket abban is, hogy döntésüket felelősen, ismeretek birtokában, az élet igenlésével hozzák meg - akár vállalják a gyermek felnevelését, akár az örökbeadás mellett döntenek.

Többször is találkoztam az említett ferences testvér gyermekeivel. Minden alkalommal megdöbbentő volt és szíven ütött az az életkívánás, amit ők, kétévesen, tízévesen, vagy akár húszévesen a mutattak. Kézzelfogahtóan tapasztalhattam, hogy az ő életük is ajándék, benne a tovább-ajándékozás reménységével. Elgondolkodtató az az életigenlés, ami bennük lakozik, s amivel megköszönik a törődést, azt a bizonyos egy csepp emberséget, ami számukra maga a megtartó erő. Fantasztikus üzenet azoktól a gyerekektől, akiknek nem adatott saját család, mégis elemi módon akarják az életet!

De ugyanilyen üzenet, amit néhány héttel ezelőtt az egyik gyermekklinikán tapasztaltam. Megdöbbentő és egyben felemelő, megrázó és egyben örömteli volt látni azt a küzdelmet, amellyel orvosok, ápolók és gondozók próbálták segíteni azokat a koraszülött kisgyermekeket, akik ötszáz-hatszáz grammal, egy kilóval születtek. Megrázó volt az is, amikor azt a tablót mutatták, amit az itt megmentett kisgyermek később, kétévesen, négyévesen, tízévesen szüleikkel írtak és amelyben megköszönték az őket ápoló, gondozó orvosok és ápolószemélyzet munkáját. Mit meg nem tesznek ezek az emberek azért, hogy ezek a csepp kis életek életben maradjanak!

De kérdés, hogy vajon mi megteszünk-e mindent? A társadalom megtesz-e mindent azért, hogy a magzati életek életben maradhassanak és felnőhessenek és belőlük József Attilák, Rembrandtok, Bartók Bélák vagy épp tanítónők vagy buszsofőrök legyenek?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt néhány napban közvetlen környezetemben is történtek megdöbbentő és örömteli események. Közeli barátaim közül ketten is boldog üzenetet küldtek, hogy megszületett a gyermekük. Egy másik családban ugyanakkor spontán vetélés történt, és a család gyászt élt át, nagy veszteséget szenvedett: elvesztette a vágyva-vágyott, örömmel fogadott kisbabát.

Ezek a kettősségek, örömök és bánatok, szomorúságok és csodálatos élmények, együtt vannak jelen az életünkben.

Ám segíteni kell elkerülni azokat a veszteségeket, melyek nem sorsszerűek! Lelkileg és testileg, minden lehetséges eszözzel segíteni kell az édesanyákat, édesapákat, leányanyákat, az ő hozzátartozóikat, hogy elkerülhessék az életre szóló rossz döntést, az életre szóló veszteséget. Segíteni kell őket megértéssel, szeretettel.

Éppen ezért, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kérem és hívom mindazokat, akiknek fülük van, hogy meghallják a segítségért némán kiáltók szavát: hívom a közös munkára a civil szervezeteket, az orvosokat, hívom a lélekkel foglalkozó szakembereket, a csecsemőápolókat és mindenkit, akik a gyermekek, a magzatok és családjuk érdekében tenni tudnak.

Mert felelősek vagyunk egymásért, felelősségünk van mindannyiunknak. Tegyünk hát közösen az édesanyák védelmében, tegyünk közösen az édesapák védelmében, a magzatok védelmében és ezzel az egész nemzet védelmében! Hiszen az élet: ajándék.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

(EMMI Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság)