Elkészült a fóti Károlyi István Gyermekközpont új speciális otthona. Az épület ünnepélyes átadására, november 26-án pénteken került sor a Károlyi-kastélyban, ahol jelen volt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkára Soltész Miklós, valamint a minisztérium gyermekvédelmi és gyámügyi főosztályvezetője Dudás Zoltán is.

Az egykori Fóti Gyermekváros régi iskolaépületének átalakítását és felújítását az Európai Unió mintegy 152 millió forinttal támogatta. A gyermekotthon január elsejétől 32 állami gondozott, súlyos pszichés zavarokkal küzdő fiatal fiút tud majd befogadni.

A Károlyi-kastély márványtermében megtartott ünnepségen először az intézmény igazgatója Czikó Benjámin mondott köszönetet a projektben résztvevőknek. Az igazgató, beszédében kiemelte: a fóti gyermekváros több mint fél évszázados történetében különös jelentőséggel bír a mostani beruházás, hiszen – mint mondta – az eltelt pár év alatt, alapjaiban átalakult az intézmény profilszerkezete, mind az ellátás, mind pedig az arculat is.

Tudatosan felépített gyermekvédelmi szakellátást és különleges gyermekotthoni ellátást biztosítanak; 2011 januárjától pedig a súlyos pszichés zavarokkal küzdő, állami gondozott gyermekek speciális ellátását is már korszerű feltételek mellett végezhetik.

„A speciális gyermekotthon 4x8 fős csoportban, 32 – országos gyermekvédelmi szakértői bizottság által diagnosztizált és elhelyezésre javasolt – súlyos pszichés zavarokkal küzdő fiú otthonnyújtó ellátását, szocializációját, re-szocializációját, habilitációját és rehabilitációját biztosítja. Az intézmény alapvető célkitűzései a tünetspecifikus fejlesztés és korrekció, a szociális státusz megalapozása, perspektívák kiépítése és a környezettel, a szocializációs közeggel való kapcsolatok rendezése” - fogalmazott Czikó Benjámin, a Károlyi István Gyermekközpont igazgatója.

Az igazgató köszöntőbeszéde után, a gyermekotthon színjátszó csoportjának előadása következett, amelyben a gyerekek, Lázár Ervin: Négyszögletű kerek erdő című meséjéből adtak elő egy részletet. Ezt követően Soltész Miklós államtitkár mondott beszédet, melyben kiemelte: egy ember fejlődését nagy mértékben befolyásolja, hogy hol és milyen környezetben nő fel, ezért nagyon fontosnak tartja és támogatja a fóti gyermekotthon speciálisan gondozó és életre felkészítő tevékenységét. Az államtitkár szerint az életre való felkészítés a jövőben az egyik legfontosabb területe lesz a közoktatásnak.

„Minden egyes ilyen élethelyzeten, amit itt tapasztalunk, másik oldalról csak akkor tudunk változtatni, hogy ha a családtámogatási rendszert – általában a nevelést, a gyermekeknek, a fiataloknak a családi életre való felkészítését – segítjük. Gondoljanak csak abba bele, hogy az iskolában tanulunk biológia órán a kétszikűekről. Én megmondom őszintén, hogy meg nem mondanám pontosan, hogy mi a különbség az egyszikű, kétszikű között. De mennyivel fontosabb lenne talán az, hogyha a fiatalok a következő 15-20-30-40 év házasságban, gyermeknevelésben töltött idejére is felkészítenénk őket. Mindenképp nagyon fontos ez az átadás, és ez a munka, amit itt elvégeztek, mind a szakemberek, mind a kivitelezők, hiszen olyan gyermekeken segítenek a jövőben, akiknek az élethelyzete nagyon nehéz, a környezetüknek az élete súlyos, és remélhetőleg az a néhány év, 2-3 év amit itt töltenek, az segítséget jelent az ő életükben és a jövőben mindenképp ez a beilleszkedésükhöz sokat fog segíteni” – mondta el beszédében Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Az államtitkár beszéde után, a jelenlévők közösen vonultak át a felújított épülethez, ahol a szalag ünnepélyes átvágásával hivatalosan is átadták az intézmény új Speciális Gyermekotthonát. A meghívott vendégek és a gyermekközpont munkatársai ezt követően együtt járták be az egykori iskola átalakított és felújított folyosóit, tantermeit, valamint közösségi-, és hálószobáit, ahova jövő év január elsejétől 32 állami gondozott, súlyos pszichés zavarokkal küzdő fiatal fiú fog beköltözni.

(estv.hu)