Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára is ellátogatott a „Fogadj örökbe egy macit” kampány kiállításának megnyitójára. Atlanta olimpiai bajnoka gyermekkori mackója, Beni odaadományozásával lett a jótékony célú „Fogadj örökbe egy macit” kezdeményezés részese. A sajtótájékoztatón Kárász Róbert, műsorvezető, a kampány ötletgazdája felolvasta Navracsics Tibor, miniszterelnök helyettes levelét, aki a kampány fővédnöki tisztségét vállalva köszöntötte a megnyitó résztvevőit.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára fővédnökségével tartják 2012. március 1. és 5. között a Hungarian Open Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Ranglistás Asztalitenisz Versenyét. A mérkőzéseket a tavalyi évhez hasonlóan idén is Egerben, a Hotel Eger & Parkban, illetve a Városi Sportcsarnokban rendezik.
Idén 35. alkalommal szervezik meg az Utazás Kiállítást, amelynek kiemelt témája a sport és az olimpia.
„A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alapszabály módosító és tisztújító közgyűlésével (…) egy korszakváltáshoz érkezett” – kezdte beszédét a MOB vasárnapi közgyűlésén Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára. Ez a korszakváltás a sportvezető szerint a magyar sport irányítási rendszerében, finanszírozásában és célrendszerének meghatározásában is határvonalat jelent.
Nory Kruchtent, az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnökét, valamint a 2012-es úszó Európa-bajnokság szervezőbizottságának vezetőit, Kósa Lajost, Debrecen polgármesterét, Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökét, Szabó Tündét, a MÚSZ főtitkárát és Orendi Mihályt, a Debreceni Sportcentrum igazgatóját fogadta Schmitt Pál köztársasági elnök a Sándor-palotában pénteken délután.
Ezen a hétvégén két jelentős vízi sportág is színteret kap hazánkban. A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) immár hagyománnyá vált Vitorlásbálját, február 25-én, szombaton tartja Balatonalmádiban, a Magyar Búvár Szakszövetség pedig 25-én és 26-án rendezi a VII. CMAS (Búvárok Világszövetsége) Uszonyos- és Búvárúszó Világkupát, Egerben. Az előbbinek védnöke, az utóbbinak fővédnöke Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára.
A magyarokra mindig lehet számítani – üzente Czene Attila sportért felelős államtitkár Európának pénteken, amikor a Magyar Úszószövetség sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a visszalépő Antwerpen helyett Magyarországon, Debrecenben kerülhet megrendezésre az idei úszó Európa Bajnokság május 21-27. között.
A 2011. év legeredményesebb helyi sportolóit köszöntötték és díjazták a Keszthelyi Sportgálán, amelyet negyedik alkalommal rendeztek meg a Balaton Színházban. Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkárának fővédnökségével rendezett eseményen Szekeres Pál, a NEFMI sportért felelős helyettes államtitkára vett részt. Az olimpiai érmes, többszörös paralimpiai bajnok helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte: „El kell érnünk, hogy a sport, életünk szerves része legyen, ez nem csak a hírnév és az eredmények miatt fontos. A törekvéseket tartalmazza a kormányprogram, a pályázatokkal élni kell!”.
Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára volt kedden az OlimpIKON elnevezésű beszélgetéssorozat első vendége a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) elvi támogatása mellett anyagi támogatást is biztosít, azért hogy Magyarország rendezhesse meg a 2012. évi Úszó Európa-bajnokságot. A minisztérium ezen szándékáról a tárca sportpolitikáért felelős államtitkára, Czene Attila ma levélben adott tájékoztatást az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnökének Nory Kruchtennek.