A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára az esemény társvédnökeként vett részt az idei Puskás-Suzuki Kupa megrendezésének hivatalos bejelentésén és az eseménnyel egybekötött sorsolási ceremónián a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, 2011. április 1-jén.
Ma tartották a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF) azt a konferenciát, ahol az Európai Bizottság által támogatott kettős képzés témájú pályázat négy nyertes csapata mutatkozott be az uniós szakemberek és a hazai vendégek előtt. Közlemény.
Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) örökös tiszteletbeli elnöke, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének képviselője, a WADA Alapító Tanácsának tagja és Borkai Zsolt, a MOB elnöke ma hivatalos látogatást tett Jacques Rogge-nál, a NOB elnökénél. Közlemény.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap a Parlamentben köszöntötte az Európai Amerikai Football Szövetség (EFAF) éves közgyűlésének résztvevőit és külön Tommy Viking-et, az IFAF (világszövetség) elnökét. Közlemény.
A 2010-ben kiemelkedő sportteljesítményt elérő fiatalokat díjazták a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Tükörtermében, ahol Czene Attila sportért felelős államtitkár adta át a Papp László-díjat a sportoló tehetségeknek.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára is részt vett a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Közalapítvány (FSZEK) projektzáró programján, melynek keretében a Közalapítvánnyal együttműködők és a projektmunkát támogatók együtt nézték meg a Thalia Színház előadását, a Pillangók szabadok című darabot, 2011. március 24-én, este.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára részt vett a budapesti Danubius Hotel Arénában tartott „Gyulai István Memorial – Magyar Atlétikai Nagydíj 2011 - elnevezésű sajtótájékoztatón, 2011. március 22-én.
A szerződést a mai nap írta alá Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke. Közlemény.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára hivatalában fogadta Budai Gyulát, a Miniszterelnökség elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosát. A kormánybiztos részletes tájékoztatást adott a Magyar Úszó Szövetség által rendezett 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Európa-bajnokság megrendezése kapcsán folyó vizsgálat állásáról. Közlemény.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által előkészített rendelet elfogadásával a kormány átalakította a magyar doppingellenes szervezetrendszert és szabályozást, amely így minden részletében megfelel a nemzetközi előírásoknak. Közlemény.
Réthelyi Miklós, a sportpolitikáért is felelős nemzeti erőforrás miniszter előterjesztésére a kormány döntött arról, hogy az Aranycsapat legendás játékosainak, Buzánszky Jenőnek és Grosics Gyulának adományozzák oda a Nemzet Sportolója címet. E döntéssel tizenháromra nő az illusztris társaság létszáma, s erre, ez ideig még soha nem volt példa. Közlemény.
Jövő év augusztus 16-21. között Magyarország ad otthont a Gyorsasági Kajak-Kenu Világbajnokságnak. A Tisza-parti olimpiai központ létesítményei azonban elavultak, állapotuk sok esetben az alapfeladatok ellátására sem alkalmas, ezért a kormány 450 millió forintot csoportosított át a sportkomplexum fejlesztésére. Közlemény.
A Magyar Közlöny 2011. február 28-i, hétfői (18.) számában jelent meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium "Az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról" szóló rendelete.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára ma Gödöllőn tartott előadást a sport és az önkéntesség összefüggéseiről a „2011 az önkéntesség európai éve, a városok és régiók szerepe a sport és az aktív polgárság mozgósításában a szociális kohézió erősítésére Európában” című konferencián. Közlemény.
Turisztikai célterületen, országosan összességében 12,4 milliárd forintos keretösszeggel, sportcélú fejlesztéseket is támogató pályázati lehetőség nyílt az Új Széchenyi Terv – Gyógyító Magyarország – Egészségipari Programjában, a Regionális Fejlesztés Operatív Programok Turisztikai szolgáltatások fejlesztése című támogatási konstrukcióban. Közlemény.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára tartott előadást Bakonybélen, a „Konferencia a Szabadidősport 2011. évi feladatairól, lehetőségeiről” – elnevezésű február 26-i rendezvényen.
A sport stratégiai és nemzetgazdasági szerepe jelentős, ezért a kormány komoly többletforrást biztosít az ágazat részére, a tavalyi évhez képest közel duplájára emeli a sportcélú támogatásokat – jelentette be szombaton a sportért felelős államtitkár, egy vidéki konferencián.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, egyben a soros magyar elnökség sportpolitikáért felelős vezetője elnökletével zajlott a sportminiszterek informális találkozója. A 2011. február 22-én és 23-án, az EU-elnökség magyarországi tanácskozásain a tagállamok sportminiszterei, illetve államtitkárai mellett részt vettek az Európai Bizottság és a Tanács Főtitkárságának képviselői, valamint a meghívott megfigyelők is.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára nyitotta meg az EU Sport Fórumot, amelyet az Európai Bizottság 2011. február 21-22-én, Budapesten rendezett részben kapcsolódva a magyar elnökség által Gödöllőn tartandó informális sportminiszteri értekezlethez. Közlemény.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára 2011. február 12-én, szombat délután, a budapesti Körcsarnokban köszöntötte a 46. Hungária Férfi Judo Világkupa résztvevőit. A verseny 46 éves történetében idén neveztek a legtöbben; 51 országból több mint 330 sportoló jelezte indulási szándékát.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára az Európai Unió soros magyar elnökségének sportpolitikai törekvéseiről tájékoztatta a civil szervezeteket 2011. február 9-én. Közlemény.
A 2011. január 15-én, Budapesten a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen történt, három fiatal életét követelő tragédiát követően Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárának kérésére a Nemzeti Sportközpontok vezetője, Vígh László miniszteri biztos felülvizsgálta az általa üzemeltetett állami sportlétesítmények biztonságos működtetésének feltételeit. Közlemény.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára a mai napon felkérte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szakmai alelnökét, a Nemzeti Sport Intézet vezetőjét, Szabó Tamást, hogy a MOB és a magyar sportélet szerkezetváltásával együtt járó folyamat részeként hozza létre és irányítsa azt a munkacsoportot, amely kialakítja a MOB és az NSI jövőbeni együttműködésének szerkezetét. Közlemény.
A lakosság egészségi állapotának javítását, a rendszeres fizikai aktivitást, és a mozgásgazdag életmód széleskörű elterjesztését támogató és 2011. január 1. és 2011. június 15. között zajló sportrendezvények szervezői - sikeres pályázat esetén - vissza nem térítendő állami támogatást kapnak. A pályázatokat és azok mellékleteit legkésőbb 2011. február 21-én éjfélig kell postára adni.
Ezekről tájékoztatta az Európai Parlament Oktatási és Kulturális Bizottságát Brüsszelben Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára. Közlemény.